“Teljesen oké, ha úgy érzitek fogalmatok sincs mit akartok az élettől“ – bemutatkozik Bad Witch Fashion Anna

Anna vállalkozása hasonlóan indult, mint minden sikertörténet: unaloműzőként kezdődött, mára pedig saját márkájának nevezheti a Bad Witch Fashion-t. Mit kínál? Mikor és hogy kezdett bele hobbijába, mely mára az állása is? Milyen motivációi és inspirációi vannak? Ez mind kiderül, sőt egy-két kulisszatitkot is elárult nekünk.

Ismerd meg Bad Witch Fashion Annát saját szavaival, és nézd meg a legújabb mintáit nálunk!
Annát a TikTokon is megtaláljátok, katt a képre!

Magát a márkát 2018 novemberében alapítottam, de igazán 2019-ben kezdtem el vele komolyabban foglalkozni, még nincs egy éve, hogy debütált a weboldal.

A 2018 ősze és 2019 nyara közötti időszak több szempontból is meghatározó volt az életemben. Szeptemberben költöztem fel Zalaegerszegről Budapestre, és megkezdtem egyetemi tanulmányaimat. A márka konkrétan abból az okból született, hogy unatkoztam az egyetem mellett, és tudni kell rólam, hogy nem tudok unatkozni.

Maga a koncepció a Bad Witch Fashion mögött csupán annyi, hogy összevegyítettem a 2 dolgot, amiért rajongok: a divatot és a dalszövegeket. A divat mindig is jelen volt az életemben, a stílusérzékemet valószínűleg anyukámtól örököltem. Bár sokszor Ő sem érti, miért viselek egy-egy extrémebb ruhadarabot, haha. Pár évig divattervezőnek készültem, legalábbis meg voltam győződve arról, hogy az leszek. Művészeti suliba jártam általános iskolába, de sajnos ott inkább csak demotiváltak, mintsem segítettek a rajztudásom fejlődésében. Mire gimnáziumba kerültem már lemondtam divattervezői álmaimról, de a divat végigkísérte mindennapjaimat. Gimi alatt el is kezdtem egy divattal és szépségápolással foglalkozó blogot vezetni. Emellett jött egy új kedvenc hobbim, méghozzá bármilyen tartalom fogyasztása, legyen ez könyv, film, ami a pszichológiával kapcsolatos. Ebből következett, hogy az új álommunkám divattervezőről pszichológusra változott.

Tudni kell rólam, hogy rendkívül gyorsan meg tudom változtatni az álláspontom egy-egy dologgal kapcsolatban. Ezt az alábbi példa is jól igazolja: az egyetemre való jelentkezés leadása előtt 1 nappal döntöttem el, hogy én inkább Budapestre megyek kereskedelem és marketinget tanulni, mintsem Pécsre pszichológiát.

Mint kiderült jó döntés volt, hiszen, sok dolgot, amit tanulok fel tudok használni a vállalkozásomhoz. A dalszövegek iránti imádatom már szintén kiskoromban kialakult, a zene helyett a szöveg alapján döntöttem el, hogy tetszik e egy szám vagy nem. Pár éve én magam is írok dalszövegeket. A második dal, melyben volt szerencsém közreműködni idén nyáron fog kijönni. 

Ami a legtöbb embert érdekel a Bad Witch-el kapcsolatban, az, az, hogy mégis hogy indult be az egész, hogy lett sikeres. Egyszer még egy horoszkópban olvastam ezt a mondást: „Bátraké a szerencse”. Ez a mondat az egész életemre igaz. Ha valamit szeretnék azt mindig megszerzem (kő kemény munkával és rengeteg akaraterővel). Sajnos a zárójeles rész az, ami a legtöbb embernek valahogy kimegy a fejéből, ha más ember sikeréről van szó. 

Ahogy említettem első éves egyetemistaként lettem vállalkozó, majd kezdtem el szépen felépítgetni a márkát, először Instagram-on árultam, de tudtam, hogy mielőbb kell egy weboldal, hiszen az sokkal átláthatóbb, megbízhatóbb hatást kelt a vásárló szemében. 

A barátommal márciusban ismerkedtem meg, Ő a kezdetektől fogva támogatott. Legnagyobb szerencsémre nem csak kedves szavakkal, hanem szakmai tudással is segítette a vállalkozás beindulását. A mintákat a mai napig együtt kreáljuk, én inkább a megálmodó vagyok, ő pedig a megvalósító, hiszen 13 éve dolgozik grafikusként.

Eleinte csak zenei előadók mintái voltak kaphatóak a Bad Witch Fashion-nél, mára ez már kibővült sorozatokra, illetve pár hónapja debütált egy mindentől független „aestheticidézetek” kollekció is. Nekem ez lett a személyes kedvencem. 

https://www.instagram.com/p/CBYNNrpByiH/?igshid=1bj96ef9wja7u

Számomra még mindig hihetetlen, hogy ennyien viselik azokat a mintákat, amiket megálmodok. A legjobb dolognak, viszont mégsem ezt mondanám. Hanem azt, hogy fantasztikus közösség alakult ki a social média felületeinken és ennek hála rengeteg embert inspirálhatok arra, hogy higgyenek magukban.

Ha egy tanácsom lehetne a mai fiatalokhoz, az az lenne, hogy teljesen oké, ha úgy érzitek fogalmatok sincs mit akartok az élettől, vágjatok bele bármibe, ami érdekel, higgyetek benne, valósítsátok meg, ha pedig közben rájöttök, hogy mégsem ez az, amit igazán akartok, legyen bátorságotok továbbállni.

Itt tudod követni Bad Witch Fashion munkásságát: