Miley Cyrus: 6 hónapja teljesen józan vagyok!

A régi Miley már a múlté.

Emlékszel, mikor Miley Cyrus még simán rágyújtott egy díjátadó színpadán, vagy mikor arról énekelt, hogy milyen sokat is szokott szívni? Nos, ez a pár évvel ezelőtti énje már köszönőviszonyban sincs a mostanival, ugyanis a Variety-nek adott interjújában kijelentette: 6 hónapja teljesen józan! Erről, a Black Mirrorról, és a kiskori kedvenceiről is beszélgetett velük. 

Nagyon fontossá vált számomra az elmúlt egy évben, hogy tiszta életet éljek, és ezzel is tökéletesítsem a szakmámat. Már hat hónapja vagyok teljesen józan 

– mesélte az énekesnő.

Azt is elárulta, hogy a döntésének egészségügyi és személyes okai is voltak, melyek a családjára vezethetők vissza.

Volt egy komoly hangszálműtétem novemberben. Négy hétig egyáltalán nem beszélhettem. Ezáltal tanultam meg, hogyan kell nyugton, csendben maradni.

Miley már jó ideje józan életet él.

Hogy miért volt szükség a beavatkozásra?

Túlságosan igénybe voltak véve a hangszálaim, ami nem csoda, hiszen 12 éves korom óta turnézom, de nem is ez a legnehezebb része. Sokáig maradsz fent, a rajongókkal beszélgetsz, ilyesmik. Rengeteget használtam a hangom.

A kezdetben kizárólag ez állt a leszokásának a hátterében, azonban később más okok miatt sem nyúlt szerekhez: elmondása szerint a családjában igencsak jelen van a függőség és a mentális betegségek, ezért úgy érezte, jobb, ha megpróbál tiszta maradni.

Az édesanyámat örökbe fogadták, én pedig megörököltem az érzéseit: az elhagyatottságot, és azt, hogy mindenáron bizonyítani akar. Apukám 3 éves volt, mikor elváltak a szülei, tulajdonképpen saját magát nevelte fel. Sokat kérdezem magamtól: miért vagyok olyan, amilyen? Azáltal, hogy megértjük a múltat, sokkal tisztábban látjuk a jelent, és a jövőt is.

Tavaly Miley szerepet kapott a Black Mirror című sorozatban, melyben egy ünnepelt popsztárt játszott, akit az elvetemült nagynénje mindenképpen irányítani akart. Olyannyira, hogy mikor ellenszegült neki, még kómába is ejtette, csak hogy tovább tudjon profitálni belőle. Vajon mennyire tudott az énekesnő azonosulni a karakterével?

Van pár nyilvánvaló hasonlóság a szerepem és a valós életem között, például mikor a Hannah Montana után új stílusban szerettem volna kipróbálni magam. A különbség, hogy nekem nem volt gonosz nénikém. 

Az énekesnő szerint a szakmájában fontos, hogy olyan emberekkel vegye körül magát, akikben teljesen meg tud bízni. Már kiskorában sem olyan menedzserei voltak, akik mindenáron sztárt akartak belőle faragni, hanem akik mellett kényelmesen érezte magát, és tudták a szülei, hogy jó kezekben van. Ennek ellenére saját tapasztalatait és érzelmeit is felhasználta a sorozathoz, melyet Dél-Afrikában forgattak.

Egy hónapig el voltam szigetelve a családomtól és a barátaimtól, de nagyon jó élmény volt. Totálisan kikapcsoltam, hogy bele tudjak bújni Ashley bőrébe. Mikor felébred a kómából, és teljes traumában van, azt aznap vettük fel, mikor leégett a malibui házam. Ebből a személyes tragédiából merítettem ihletet a jelenethez. Azért volt, hogy le kellett állnunk, és ki kellett mennem üvölteni egyet. Érdekes érzés volt, mert az életem épp romokban hevert, ahogy Ashley-é is.

Miley-ra, ahogy a sorozatban alakított karakterére is, milliók néznek fel, és tekintenek példaképként. Természetesen neki is megvoltak a saját bálványai kiskorában, akiknek a posztereivel tele volt plakátolva a fala.

A lehető legfurább ízlésem volt: imádtam Britney Spears-t, az ‘NSync-et, a Metallicát, Hillary Duffot, Joan Jettet, és Pat Benatart. Látnotok kellett volna az arcom, mikor Britney az I Love Rock ‘n’ Roll-t énekelte az Álmok útjánban. Az a jelenet volt a mindenem.

Minden fellépését próbálja megőrizni az emlékeiben.

A rajongók mellett más hírességek is merítettek már inspirációt Miley-ból, hiszen mióta az eszét tudja, a reflektorfényben törtötte az életét. 16 éves volt, mikor Justin Bieber a filmjének a premierjén kért tanácsot tőle.

Mondtam neki, hogy próbáljon megőrizni mindent az emlékeiben. Van, hogy anyum kérdezi, hogy emlékszem-e, mikor a királynő előtt léptem fel. De nem emlékszem. Fiatalkoromban annyi minden történt velem, én pedig nem becsültem meg minden pillanatot, nem emlékszem már mindenre. De apukám megtanította nekem, hogy bármikor színpadra lépek, csináljak egy mentális képet, őrizzem meg az emlékeimben, és becsüljem meg.