INTERJÚ Kállay-Saunders Andrással: „Az a célom, hogy egy nap a világnak énekeljek”

Kállay Saunders Andrást 2010-ben ismerhettük meg, amikor a Megasztár ötödik szériájának negyedik helyezettje lett, azóta pedig az énekes-dalszerző a magyar zenei szcéna egyik meghatározó előadójává vált. 2014-ben ő volt az, aki a világ legnagyobb zenei rendezvényén, az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte az országot Koppenhágában „Running” című dalával, és nem is akármilyen teljesítményt nyújtott: egészen a mai napig a második legjobb magyar helyezést érte el.

A zenész 2015-ben jelentette meg debütáló albumát, a Delivery Boy-t, ezt követte 2017-ben a Grind, majd két évvel később a January 5th 5:50 Am a The Middletonzzal. Idén ősszel egy teljesen új stílusú anyaggal érkezik, aminek előfutáraként már három dal megjelent – ezek a barátság és szerelem közti egyensúlyozásról szólnak.

Az album izgalmas zenei együttműködések eredménye lesz: az énekes egyik felét ugyanis a The Middletonz alapítótagjával, Fehér Hollóval készíti, akivel már régóta együtt dolgozik, és akinek debütáló nagylemezéről megjelent első felvételén, a „Társasjáték”-on András is közreműködött.

Fehér Hollót az egyik legtehetségesebb magyar producernek tartom.

A korong másik fele a brit zeneszerzővel, Anatuval készül – az ő produceri munkájával született meg többek között a május 14-én megjelent „PROMISE” is, ami a „Fuck Yo Girl” és a „Light On’ című dallal van igen szoros kapcsolatban. Az album első szerzeményei egy háromrészes szerelmi történetet mesélnek el. A sztori befejező része, ami a szakítást követő vágyakozásról, majd az újra egymásra találásról szól, 40 000 megtekintésnél jár a YouTube-on, a Petőfi Rádió top 40-es listáján pedig azonnal a 35. helyen debütált.

Az első klipben beleszeretek a legjobb barátom barátnőjébe, szóval arról szól, hogy mi a fontosabb: a szerelem vagy a barátság? Ameddig nem vagy ilyen helyzetben, nem tudod rá a választ. Szeretek valós témákról énekelni, és ez a szituáció sokszor megtörtént a baráti körömben, ezért írtam róla dalt.

A lemezbemutató koncert a kialakult helyzet miatt április 16. helyett november 6-án lesz megtartva az Akvárium Klubban olyan vendégfellépőkkel, mint a legutóbbi X-Faktorból megismert Manuel, T. Danny, a flamenco táncos Pirók Zsófia és természetesen a The Middletonz. Kállay-Saunders András előzenekaraként Zubi lép majd színpadra.

Sok témát fog boncolgatni a lemez, nem csak a szerelmet. Szeretek olyan zenét hallgatni és írni, ami őszinte, amivel tudok azonosulni, és aminek a témája a mindennapjaink része. Novemberben egy látványos show-val készülünk, izgalmas vendégekkel fűszerezve, ahol pár régi kedvenc is felcsendül majd az új korong dalai mellett. Akik szeretik az R’n’B és a soul zenét, most megismerhetik majd egy új oldalamat is.

Úgy tűnik, az énekes nem igazán dől hátra, csak úgy gyártja egymás után a világszínvonalú zenéket. Megkérdeztük tőle, hogy a sok munka mellett pihenni is szokott-e, amire azt felelte, hogy csak akkor pihen, ha elkészültek a dalok – addig nem tud aludni. Az új lemezt már korábban is ki szerette volna adni, viszont úgy érezte, nem önmagát adta volna. Erről egy Facebook-posztban is mesélt, akkor úgy nyilatkozott, ő akkor is boldog lesz az új albumától, ha az itthoni piacon nem lesz milliós nézettsége. Számára a minőség és az őszinteség a legfontosabb.

Bárhol a világon nehezebb érvényesülni, ha tehetséges vagy. Sokan inkább az aktuálisan divatos zenét szeretik, hallgatják.

A jelenlegi helyzetben azonban ha akarna sem tudna hátradőlni. A mostani időszak mindenkinek nagyon nehéz, de a zenészeket nagyon keményen sújtotta a koronavírus járvány. Az ő megélhetésük a koncerteken, turnékon, az albumeladásokon múlik, és hiába a sok streamelt fellépés, nem az igazi, nem olyan, mintha a nagy közönség előtt állnának a színpadon a művészek.

Nagyon szeretnék végre a színpadon lenni. A két hónap karanténból kihoztam a legtöbbet, amit tudtam: rengeteg új dalt készítettem, egészségesebben éltem, és most jobban értékelem a kis dolgokat az életben. Elkezdtem magamtól otthon gitározni tanulni is, és a lemezbemutatón az lesz az egyik meglepetés, hogy előadok egy számot, amiben én gitározok.

https://www.instagram.com/p/B-nQxjPnEVv/

Amellett, hogy András zenél és gitározni tanul a karantén alatt, ahogyan máskor is, nagyon szívesen segít másokon. Nemrég még mi is meghatódtunk azon, ahogy egy idős néninek segített bevásárolni.

Azóta nem találkoztam vele, de remélem, ez csak azért van, mert kikerüljük egymást. Nagyon kedves volt.

Nem szerettünk volna elmenni az a tény mellett sem, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál rendkívül nagy hatással volt/van az énekes életére, karrierjére. A grandiózus versenyen nyújtott teljesítményére a világ más részein is sokan felfigyeltek, később pedig majdnem minden évben részt vett A Dalban szólóban vagy különböző formációkban, határozott célja volt, hogy egyszer meg is nyerhesse az Eurovíziót. Ebben az évben Magyarország már nem küldött képviselőt a versenyre, de András nem adja fel – nagy külföldi tervei vannak.

Az vonzott az Eurovízióban, hogy több országnak is bemutatkozhatok zeneileg. Szerettem volna, hogy a szüleim és Magyarország büszke legyen Rám. Szomorú dolog ezért számomra, hogy A Dalban már nem az Eurovízióra való kijutás a cél, mert azt ígértem a rajongóimnak, hogy egyszer majd meg fogom nyerni a versenyt az ország számára. Ettől függetlenül a műsorban részt venni nagyon jó lehetőség, mert támogatja az itthoni zenészek karrierjét, és segít, hogy széles körhöz eljusson a zenéjük. Az én célom az, hogy egy nap a világnak énekeljek, de nem szeretnék külföldi tehetségkutatón indulni, mert ott csak húszból egy előadó emelkedik ki, a többiek sajnos eltűnnek.

De mitől ilyen kitartó, és mi az, ami motiválja őt abban, hogy harcoljon az álmaiért?

A zenének a szeretete, és az, ahogyan reagálnak az emberek arra, amit tiszta szívből csinálok. Ezt szeretném a közönségtől az egész világon átélni.

Kállay-Saunders Andrást és a zenéjét figyelemmel kísérhetitek az alábbi közösségi oldalakon: