Megérkezett a Forbes éves listája.
A Forbes magazin 1999 óta minden évben összegyűjti a legjobban kereső hírességek top 100-as listáját, így idén sincs ez másként. A 2020-as kiadáson százból 36 sztár tevékenykedik a zenei pályán, ebből 27 férfi és 9 nő. Nézzük, mely előadók kaszáltak a legtöbbet az elmúlt időszakban, és mennyi is az az annyi!
36. Kiss

A legendás rockbanda, akiknek a tavaly kezdődő búcsúturnéjukat szakította félbe a koronavírus-járvány, 36,5 millió dollárt, vagyis kicsit több, mint 11 milliárd forintot kerestek.
35. DJ Khaled

A sztárproducer bevétele ugyanannyi volt, mint a 4 tagú Kissnek, vagyis 36,5 millió dollár.
34. Paul McCartney

A 77 éves, egykori Beatles-tag 37 millió dollárral, vagyis 11,2 milliárd forinttal gazdagodott tavaly óta.
33. U2

A 4 tagú ír rockbandának 38 millió dollárt, vagyis kicsit több, mint 11,5 milliárd forintot sikerült összegyűjtenie.
32. Bon Jovi

Az 5 tagból álló rockbanda szintén 38 millió dollárral gazdagodott.
31. Lady Gaga

Gaga, aki nemrég adta ki legújabb lemezét, a U2-hoz és a Bon Jovihoz hasonlóan 38 millió dollárt keresett.
30. Katy Perry

Katy, aki nyárra várja első gyermekét, és új lemezzel is ekkor örvendezteti meg a fanjait, félmillió dollárral kaszált többet Gagáéknál, így 38,5 millió dollárt, azaz majdnem 11,7 milliárd forintot keresett.
29. Travis Scott

A rapper 39,5 millió dollárral, vagyis majdnem 12 milliárd forinttal gazdagodott tavalyhoz képest.
28. Metallica

Az ikonikus rockbanda 40,5 millió dollárt, azaz majdnem 12,3 milliárd forintot keresett.
27. The Eagles

A ‘70-es évek elején alakult rockegyüttes 41 millió dollárt, csaknem 12,5 milliárd forintot gyűjtött össze.
26. Céline Dion

A kanadai díva, akinek a budapesti koncertjének az új dátuma jelenleg még szervezés alatt áll, 42 millió dollárt, vagyis több, mint 12,7 milliárd forintot kaszált.
25. Blake Shelton

A 43 éves country-énekes 43,5 millió dollárral, azaz 13,2 milliárd forinttal gazdagodott.
24. Will Smith

A pár éve hazánkban forgató színész/rapper 44,5 millió dollárt, átszámolva 13,5 milliárd forintot zsebelt be.
23. Phil Collins

A 69 éves angol zenésznek 45 millió dollárral, vagyis 13,6 milliárd forinttal gyarapodott a vagyona.
22. Backstreet Boys

A világ egyik legismertebb fiúbandájának szintén 45 millió dollár ütötte a markát.
21. Lin-Manuel Miranda

Az amerikai zeneszerző 45,5 millió dollárral, vagyis 13,8 milliárd forinttal gazdagodott.
20. Luke Bryan

A 43 esztendős country-énekesnek szintén 45,5 millió dollárnyi bevétele volt.
19. Rihanna

Ugyan a barbadosi díva nem sieti el az új lemeze megjelenését, ennek ellenére is 46 millió dollár, azaz kicsit kevesebb, mint 14 milliárd forint ütötte a markát.
18. P!nk

Az énekesnő 47 millió dollárral, vagyis 14,2 milliárd fontittal gazdagodott tavaly óta.
17. Jennifer Lopez

Az idei Super Bowl-on fellépő latin díva 47,5 millió dollárnyi, azaz 14,4 milliárd forintnyi bevételt tudhat magáénak.
16. Drake

A világ egyik kedvenc rappere 49 millió dollárral, azaz majdnem 14,9 milliárd forinttal gazdagodott.
15. BTS

A dél-koreai K-pop együttes tagjai egyedüli ázsiai zenészként szerepelnek a listán. Heten összesen 50 millió dollárt, átszámolva csaknem 15,2 milliárd forintot szedtek össze.
14. Billie Eilish

A különc énekesnő 53 millió dollárt zsebelt be, ami átszámolva 16 milliárd forintnak felel meg.
13. Jay-Z

A rapper 53,5 millió dollárt, azaz 16,2 milliárd forintot zsebelt be.
12. Shawn Mendes

A kanadai szívtipró 54,5 millió dollárral, vagyis 16,5 milliárd forinttal gazdagodott.
11. Sean Combs

A P. Diddy néven is ismert rapper 55 millió dollárral, azaz 16,7 milliárd forintnak megfelelő összeggel lett gazdagabb.
10. Marshmello

A titokzatos producer 56 millió dolláros, átszámolva 17 milliárd forintos keresete pont elég volt ahhoz, hogy az idei év 10. legjobban fizetett zenésze legyen.
9. Rolling Stones

A legendás rockbandának a 9. helyet sikerült megszereznie a maga 59 millió dolláros, azaz 17,9 milliárd forintos bevételével.
8. Post Malone

Post Malone markát 60 millió dollár ütötte, és ez a 18,2 milliárd forintnak megfelelő összeg egészen a 8. helyig repítette.
7. Taylor Swift

Lehet, hogy az összes 2020-as turnédátumát le kellett mondania Taylornak, de még ígyis a hetedik a listán a maga 63,5 millió dolláros, azaz 19,3 milliárd forintos éves bevételével.
6. Ed Sheeran

Az angol zenésznek 64 millió dollárt, azaz 19,4 milliárd forintot sikerült bezsebelnie.
5. The Chainsmokers

A DJ duó egészen a top 5-ben landolt a maga 68 millió dolláros, vagyis 20,6 milliárd forintos bevételével.
4. Jonas Brothers

A Jonas tesók sem szűköldödnek idén, hiszen a világ 4. legjobban kereső zenészei a maguk 68,5 millió dolláros, vagyis 20,8 milliárd forintos bevételükkel.
3. Ariana Grande

Ariana már dobogós lett, köszönhetően a 72 millió dolláros, vagyis 21,8 milliárd forintos bevételének.
2. Elton John

A 73 éves angol énekes a világ 2. legjobban kereső zenésze, bevétele nem kevesebb, mint 81 millió dollár, vagyis 24,6 milliárd forint.
1. Kanye West

Idén a világ legjobban fizetett zenésze pedig nem más, mint a botrányairól is híres rapper, Kanye West, összesen 170 millió dollár, vagyis 51,6 milliárd forint ütötte a markát az tavaly óta!