NETFLIX: 6 újdonság, amit júniusban nézhetsz

Egy újabb izgalmas hónap a Netflixnél.

A Netflix júniusi ajánlata igazán ígéretesnek tűnik. Ebben a hónapban a népszerű streamingszolgáltató kínálatába nemcsak több sorozat várva-várt folytatása, (beleértve a 13 Okom Volt negyedik, és egyben utolsó évada, a Meleg szemmel ötödik évada, A politikus második évada), hanem természetesen megannyi saját gyártású műsor és film is érkezik. Ezekkel minden bizonnyal beindul majd a nyári szezon.

Mutatjuk, melyek azok az újdonságok, amiket nem hagyhattok ki!

Space Force (Űrhadosztály)

Egy tábornok sajnálatos módon kénytelen összedolgozni egy különc tudóssal, hogy felkészítsék az USA legújabb katonai ügynökségét — az Űrhadosztályt

– Netflix

Az amerikai vígjáték sorozat, melyet Donald Trump sokat vitatott, 2018-as űrprogramja ihletett, május 29-én érkezett a Netflixre, azóta pedig már kapott hideget-meleget a kritikusoktól.

A frissen kinevezett tábornok, Mark Naird egy igen fontos feladatot kap az amerikai elnöktől: neki kell felállítania és vezetnie az Űrhadosztályt. A gond csak az, hogy Naird erre egyáltalán nem számított, és nem is ért a fizikához, ami pedig alap lenne egy ilyen komoly feladat elvégzéséhez. Szerencséjére azonban segítségére siet Dr. Adrian Mallory, akivel a későbbiekben egészen humoros kalandjai lesznek.

A főszerepekben Steve Carell, John Malkovich, Ben Schwartz, a Mamiból megismert Diana Silvers és Tawny Newsome láthatóak, de a sorozatban a Jóbarátok Phoebe-je, Lisa Kudrow is szerepet kapott .

https://www.youtube.com/watch?v=M2RGu5izdv4
Curon (Curon titkai)

Az átok mindent el fog pusztítani.

Június 10-étől deríthetünk fényt az észak-olaszországi város titkaira.

A Netflix olasz horror sorozata egy olyan nőről szól, aki 17 év után visszatér rejtélyes szülővárosába, Curonba két gyermekével együtt. Ekkor még mit sem sejtenek arról, hogy a múlt kísérteni fogja őket. Számíthatunk rémálmokra, sötét titkokra és egy tóra, ami „felébredt”

Reality Z

A brazil zombisorozat június 10-én érkezik a Netflix kínálatába. Felkészülhetünk arra, hogy ez nem egy átlagos horror történet lesz – az alkotók ugyanis szerették volna egy kis humorral is megfűszerezni. Rio de Janeiróban az Olimpo, az istenek háza nevű valóságshow résztvevőit és producereit ejtik foglyul az élőhalottak.

Can You Hear Me?

A karakterek egyszerre jók és rosszak, csakúgy, mint a való életben. Nincs romantika, nincs megkülönböztetés, nincs gúnyolódás, nincs ítélkezés.

Június 4-étől elérhető ez a kanadai dráma sorozat, amelyben három legjobb barátnő, Carolanne, Fabiola és Ada történetét követhetjük, akik a rossz kapcsolatokban és a családi viszályokban is támogatják egymást. A lányok pénz, erőforrások és fantasztikus lehetőségek nélkül próbálnak sikeresek lenni, és ez a jó ebben a drámában: rámutat a hátrányos helyzetűek nehézségeire, és arra, hogy a szegénység milyen hatással van az élet minden területére, eközben mégis elmeséli, hogy a nincstelenségből is ki lehet emelkedni.

Egyszerre hiteles, vicces és drámai.

365 Days (365 nap)

Pontosan egy évet ad neki, hogy beleszeressen.

7-én találkozhatunk a lengyelek Christian Grey-ével, azaz Massimoval ebben a Blanka Lipisnka regénye alapján készült filmben. Ha imádtad A szürke ötven árnyalatát, ezt sem hagyhatod ki!

A szicíliai maffia családból származó fiatal és jóképű Massimo 365 napra elrabolja Laurát, egy luxus szálloda értékesítési igazgatóját, aki csupán azért érkezett Szicíliába, hogy megmentse haldokló kapcsolatát.

Eurovision Song Contest: The Story of Fire Saga

Az Eurovízió rajongóit Demi Lovato, Will Ferrell, Rachel McAdams, Pierce Brosnan és Dan Stevens fantasztikusan kárpótolja az idén elmaradt dalversenyért. Június végén, pontosabban 26-án érkezik ugyanis a Netflixre az Eurovíziós Dalfesztivál ihlette paródia, mely két izlandi énekes, Lars Erickssong (Will Ferrell) és Sigrit Ericksdottir (Rachel McAdams) történetét meséli el: lehetőséget kapnak arra, hogy szülőhazájukat a grandiózus versenyen képviselhessék.

Nemrég kaptunk egy betekintő videót, melyben a két főszereplő dalát, a „Volcano Man”-t hallgathattuk meg… a látottak és hallottak alapján egy igazán szórakoztató műsorra számíthatunk. Alig várjuk!

Tudod már, hogy mit fogsz nézni ebben a hónapban? Mindenképpen tudasd velünk, és ne felejtsd el a lenti reakciógombokat használni!