INTERJÚ: Ryan O’Shaughnessy – “Nem akarom, hogy az unokaöcséim olyan társadalomban nőjenek fel, ahol nem fogadják el a másságot”

Az ír énekes szerencsés, ezt pedig meg is írta egy dalban.

2018-ban az egész világ megismerhette az Eurovíziós Dalfesztiválon, mára a 27 éves ír énekes-dalszerző hihetetlenül sikeres és változatos éveket tudhat maga mögött.

Ryan O’Shaughnessy 8 évesen kezdte a karrierjét, amikor a Fair City című szappanoperában Markot alakította. Egy évtizeddel később döntött csak úgy, hogy elég volt a színészi pályából, és inkább zenei babérokra törne. Dublinban több dalt is írt, mielőtt a The Voice és a Britain’s Got Talent nevű tehetségkutatókban kipróbálta magát. Utóbbiban egészen a döntőig menetelt – ezek után nem is csodálkoztunk azon, hogy Írország őt küldte 2018-ban a grandiózus dalversenyre. “Together” című dalával, mely az azonosneműek kapcsolatáról szól, több mint 6 év után a legsikeresebb ír produkció lett az Eurovízión, a nagy döntőben 16. helyezést elérve.

Két év szünet után most megjelent legújabb kislemeze, a “Lucky One”, melynek videóklipjét egy hosszú dél-amerikai utazás alatt forgatta még a világjárvány előtt.

Interjúnkban többek között az utazásáról is mesélt nekünk az énekes, ahogy arról is, miért érzi szerencsésnek magát, és miért érezte fontosnak, hogy felszólaljon a melegek jogaiért.

A tiniéveidet az ír képernyőkön töltötted. Miért érezted úgy annyi idő után, hogy a zenére szeretnél fókuszálni?

Fiatal korom óta zenélek, hiszen zenei családból származom – ez volt a norma. A karácsonyi ünnepekre nálunk mindenkinek készülnie kellett valamivel, és 4 évesen én az Oliver című musicalből adtam elő a “Where Is Love”-ot. Később, amikor 17 éves voltam, jött egy lehetőség, hogy egy zenekarhoz csatlakozzak, és mivel az addigi életem felét a filmiparban töltöttem, úgy éreztem, itt az ideje, hogy jobban beleássam magamat a zenélésbe. Azóta pedig vissza sem néztem.

Elkerülhetetlen volt, hogy te is a nagy Eurovíziós színpadon állj, ahogy korábban a nagybátyád is tette. Volt valami jó tanács, amit megosztott veled?

Azt mondta, ne legyek annyira befeszülve, csak élvezzem a folyamatot. Nagyon közel állok a nagybátyámhoz, tehát megfogadtam a tanácsát, és azt hiszem, tényleg segített nekem abban, hogy a színpadon ne foglalkozzak azzal, hogy több mint 180 millió ember a világ minden tájáról engem figyel. Nagyon ijesztő volt, de így nyugodt tudtam maradni.

Hogyan tekintesz vissza a 2018-as élményeidre?

Most olyan, mintha mindez egy élettel ezelőtt történt volna, gyorsan elment. Nagyon kedves emlék számomra. Összesen két hetet töltöttünk Lisszabonban, ahol keményen dolgoztunk, és buliztunk, mint a rocksztárok. Ha van valami, amit az Eurovíziós közösség nagyon tud, az az, hogy hogyan kell partit csinálni. A legfontosabb dolog mégis az volt számomra, hogy szerte a világon felhívjam a figyelmet a melegek jogaira, és úgy gondolom, sikerrel jártunk. A mai napig kapok üzeneteket emberektől, akik az én hatásomra vállalták fel magukat a családjuk előtt.

Az Eurovíziós Dalfesztiválra vitt dalod, a “Together” is azonosneműek kapcsolatáról szól. Miért érezted fontosnak, hogy beszélj erről a témáról?

Heteróként nőttem fel a katolikus Írországban, ahol sok barátom számára nagyon nehéz volt elfogadniuk a szexualitásukat, és én nem akarom, hogy az unokaöcséim vagy unokahúgaim egy hasonló társadalomban nőjenek fel. Írország volt az első, amely megszavazta az azonosneműek házasságát, és én azt a pozitív üzenetet szerettem volna átadni a színpadon, hogy a szerelem az szerelem.

Én nem akarom, hogy az unokaöcséim vagy unokahúgaim egy hasonló társadalomban nőjenek fel.

A dalverseny nagy rajongójaként hogyan érintett téged, hogy idén elmaradt? Ki lett volna számodra az idei év győztese?

Nagyon szomorú, hogy elmaradt a verseny. Tudom, hogy a rajongók minden évben nagyon várják ezt az időszakot, de jelenleg a világon mindenki áldozatokat hoz, és ennek így kellett lennie. Az én szemeimben egyértelműen Izland az idei győztes, és tudom, hogy ebben sokan egyetértenek velem.

Szerinted hogyan változtál zeneileg és emberileg az Eurovízió óta?

Nagyon sok időt töltöttem utazással és kapcsolatépítéssel az elmúlt két évben. Az utazás egyik legfőbb hatása a személyes fejlődés, de szerintem minden ember folyamatos fejlődésen megy keresztül az egész élete során. Az egyik pillanatban még úgy érzem, tökéletes minden, a másikban pedig azon gondolkodom, hogy vajon jól csinálom-e. A “Lucky One” a jobb napokon készült – felemelő, hálával és elfogadással teli. Az utazásaim segítettek abban, hogy a zenémben őszintébb legyek.

Jelenleg semmilyen fizikai kapcsolat nincs az emberek között, szóval mindannyian tudunk az új kislemezeddel rezonálni. Kérlek, mondj el mindent a “Lucky One”-ról!

Vicces, de a The Hustle Standarddel két héttel a karantén bejelentése előtt írtuk ezt a dalt, tehát az én szememben a világ már akkor is egy picit elszigetelt volt. Dalszerzésnél az írók általában megosztják egymással a legmélyebb érzéseiket és gondolataikat, és én nagyon boldog voltam, hogy ilyen a világnézetem: szerettem volna átadni azt a gondolatot, hogy annyi kérdés és rejtély van ezen a világon, és ez az egésznek a szépsége. Nem lehetünk mindig 100%-ig boldogok, de a boldogsághoz vezető út az, ahol igazán megmutatjuk az erősségeinket. A videóban a dél-amerikai utazásomról való pillanatokból szerettem volna egy kollázst készíteni, mert ekkor jöttem rá, mennyire szerencsés vagyok, hogy láthatom ezt a csodálatos világot.

Nem lehetünk mindig 100%-ig boldogok, de a boldogsághoz vezető út az, ahol igazán megmutatjuk az erősségeinket.

Szóval akkor tényleg azt gondolod, hogy te vagy a “lucky one” (“a szerencsés”- a szerk.)?

Az eddigi életemben szerzett összes élményem és tapasztalatom miatt azt gondolom, rendkívül szerencsés vagyok. Az Eurovíziótól kezdve minden egyes golfmeccsig, amit a 84 éves nagypapámmal játszhatok, az összes különleges pillanat ráébreszt arra, hogy milyen mázlista vagyok.

Milyen érzés, hogy a “Lucky One” két év szünet után végre megjelent?

Minden megjelenésnél úgy érzem, hogy egy részemet megosztom a világgal. Ez egy igazán sebezhető pozícióba tesz engem, főleg, hogy mindegyik dalomba próbálom teljesen beleadni magamat. Ugyanez a helyzet a “Lucky One”-nal is. Művészként, ha egy olyan kis darabkát adhatok magamból, amitől legalább egy ember érez valamit, akkor tudom, hogy jól csinálom a munkámat.

Ha egy olyan kis darabkát adhatok magamból, amitől legalább egy ember érez valamit, akkor tudom, hogy jól csinálom a munkámat.

Egy ilyen sokoldalú fiatalember hogyan tölti az idejét a karantén alatt? Természetesen ha épp nem golfozik…

Az első ötven napomat Los Angelesben töltöttem egy stúdióban két ír zenésztársammal együtt nagyon produktívan és pörgősen. A karantén előtt a város néhány legjobb producerével és dalszerzőjével dolgozhattam, azóta pedig ugyanúgy folytattuk a közös munkát a Zoomon keresztül. A világjárvány kellős közepén repültem haza Dublinba, és most már önkéntes karanténban vagyok. Szerveztem egy digitális írótábort azoknak az íróknak és producereknek, akiknek ebben a helyzetben egy kreatív felületre és támogatásra van szükségük. Eddig igazán sikeresnek bizonyul! Emellett a következő néhány kislemezemen is dolgozom, és már alig várom, hogy megoszthassam őket a világgal. A jó étkezés és testmozgás pedig segít abban, hogy minél fókuszáltabb maradjak.

Ez nagyon izgi! Mi lesz az első dolog, amit csinálsz, ha vége ennek az egésznek?

Mindenkit megölelek. Ez az idő igazán megtanított arra, hogy értékeljem az öleléseket.

Megosztás: