Új dátumot kap a filmes szakma legnevesebb díjátadója?
Bár csak 2021. február 28-án, azaz pontosan 258 nap múlva kerülne megrendezésre a 93. Oscar díjátadó gála, több, az Akadémiához közel álló forrás is megerősítette a Variety-nek, hogy valószínűleg elhalasztják az eseményt. A nyilatkozó informátorok azonban hozzátették: egyelőre nagyon képlékeny a dolog, hiszen még nem sikerült megállapodásra jutni a potenciális új dátumról, és a halasztás részleteiről sem. Egyet állítanak biztosan, hogy februárban nem nézünk majd Oscart.
David Rubinnak, az Akadémia elnökének hivatalos álláspontja szerint viszont még túl korai lenne megmondani, hogyan fogja befolyásolni a járvány a jövő évi gálát.
Annyi biztos, hogy mindenképp szeretnénk ünnepelni a filmet, de azt még nem tudjuk, pontosan milyen formában tehetjük ezt majd meg
– nyilatkozta Rubin a Variety-nek.
A jelölésre vonatkozó szabályokat áprilisban változtatták meg ideiglenesen, így jelenleg olyan filmek is esélyesek lehetnek, melyek csak digitálisan váltak elérhetővé, abban az esetben, ha a forgalmazó egyébként tervezett mozis megjelenést.
A hír egyébként nem sokkal azután érkezett, hogy az idei MET gálát végleg törölték az eredetileg tervezett későbbre halasztás helyett.