Ismét lenyűgöző dallal jelentkezik az ezerarcú YA OU

Ezúttal új oldalát ismerhetjük meg, egy igazán pörgős trackkel csavarja el a lányok fejét!

Ya Ou-t 2012-ben ismerhette meg a közönség az X-Faktorban, a ByTheWay formáció tagjaként, majd BRAVO Otto díjat is nyertek „az év felfedezettje” kategóriában. Tavaly pedig már a TV2 Sztárban Sztár leszek! produkciójában kápráztatta el a közönséget hétről hétre, ahol egyenesen a második helyig menetelt a sokszínű énekes. Ya Ou Azóta sem pihen, folyamatosan jelentkezik jobbnál jobb újdonságokkal.

A „Rabod vagyok” már elég régóta porosodik a fiókban. Két évvel ezelőtt készült el az első verziója, amit azóta újra énekeltem, mert szerettem volna, ha minél több emberhez eljuthatna. Úgy érzem, most eljött az idő, hogy megmutassam  közönségnek

– mondta YA OU

Legutóbb Miskovits Marci „Anyu” című szerzeményében tűnt fel, de tavaly jelentette meg nagysikerű „Légy valaki másnak” című különleges szerzeményét. 

Teljesen más, mint az eddigi dalaim, hiszen feszes, gyors tempójú lett, fülbemászó refrénnel. A szöveget Papp Péter írta, a zenei alapot pedig Ferencz Péter ’Peet’ barátommal alkottuk.

A zenéhez készült látványos lyric videót itt tudjátok megnézni!