A menedzser fél a fanok támadásától.
Tovább folytatódik a dráma Taylor Swift és Scooter Braun között. A többek közt Ariana Grande és Demi Lovato karrierjét is egyengető menedzser ugyanis Taylor beleegyezése nélkül vásárolta meg a Lover előtti összes albuma mastereit, ami ugyan nem jogellenes, de sokak, köztük az énekesnő szerint is igencsak problémás. Természetesen a sztár nem hagyta szó nélkül az esetet, és főként közösségi média oldalain, de különböző eseményeken is kifejezte nemtetszését, emiatt pedig rengeteg fanja kapott vérszemet, és kezdte el zaklatni Scootert.
Az eset most odáig fajult, hogy Braun a GQ-nak adott interjújában kijelentette: emiatt nem fog közhivatalt vállalni, pedig szeretett volna.
Nemrég nyilvános támadás ért egy olyan embertől, aki nem ismerek, és hajlandóságot sem mutat arra, hogy megbeszéljük a nézeteltérésünket
– mondta a menedzser.
Régebben gondolkoztam közhivatal vállalásán, de elvetettem az ötletet, mert fiatal gyerekeim vannak, és óvatosnak kell lennem.
Scooter már korábban elárulta, hogy a Taylor-ügy kapcsán az elvetemült rajongók a családját is zaklatták, őket pedig semmiképpen nem szeretné kitenni ennek.
Ha a gyerekeim kicsit idősebbek lennének, nagyon nehéz lett volna ez az egész nekik. Nem érezném helyénvalónak kitenni őket a rengeteg gúnyolódásnak, ami a közhivatallal járna.
A menedzser hozzátette, hogy a legjobbakat kívánja Taylornak, és reméli, a jövőben meg tudják beszélni a dolgot személyesen.