Fizetős online fesztivállal állt elő a Glamour

5 font lesz a belépő.

Mivel a még egy jó darabig biztosan nem látogathatunk el egy nagyobb rendezvényre sem, új ötlettel állt elő a brit Glamour magazin: egy egész napos, fizetős online fesztivált szerveztek. Közleményük szerint a virtuális esemény abból a célból jött létre, hogy egy kis kikapcsolódást, inspirációt, és közösségi szellemet csempésszenek a mostani időszakba, mikor fizikailag távol kell lennünk egymástól. 

Lockdown Live Zoom-on keresztül kerül megtartásra, és két részre lesz bontva: délelőtti programok, és délutáni programok. Mindkettőre maximum 3000 ember vásárolhat jegyet, így a létszám igencsak limitált. A magazin a későbbiekben fogja közölni a részletes programlistát, de egy kis ízelítőt azért adtak belőle. 

A délelőtt folyamán élőben jógázhatunk majd egy profi tanárral, majd Gizzi Erskinmmel mélyülhetünk el a konyhatudomány rejtelmeiben. Ezután egy panelbeszélgetésben vehetünk részt többek között egy fitness-guruval és egy divattervezővel, mielőtt Jessie Ware-t hallhatjuk élőben zenélni.

A délutáni program egy zenei kvízzel kezdődik a The Receipts Podcast összeállításában, ezután pedig a Sex Education-ből ismert Aimee Lou Wood és testvére, Emily látnak el minket sminktanácsokkal. A nap végén Ellie Goulding ad nekünk online koncertet, majd egy DJ-szettel zárul a rendezvény.

A belépő 5 fontba kerül, a teljes bevétel pedig 3 alapítvány, a Women’s Aid, a gyermekek mentális egészségével foglalkozó Place2be, és a rászorulóknak ételt biztosító The Felix Project között lesz szétosztva.