Jön az új Alkonyat-könyv

12 év után visszatérünk Forksba Bellával és Edwarddal

Az Alkonyat-könyvek írója, Stephenie Meyer egy amerikai műsorban, a Good Morning Americában bejelentette, hogy az új, „Midnight Sun” című könyve még idén nyáron, augusztus 4-én megjelenik.

Az Alkonyat-franchise borzasztóan sikeres és népszerű volt, Meyer mégis 15 évvel az első kötet után hozza el most nekünk a vámpírsorozat folytatását. Elmondása szerint már jóval korábban, a Hajnalhasadás után publikálni szerette volna a regényt, ám miután 2008-ban kiszivárgott a kéziratának egy része, úgy döntött, egy időre elteszi a fiókjába.

Őrült időket élünk, és egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy ez a megfelelő alkalom arra, hogy kiadjuk a könyvet, de a legtöbben nagyon, nagyon hosszú ideje vártok erre. Bocsi a rossz időzítés miatt. Remélem, hogy segít majd kirántani egy kicsit a valóságból benneteket. Nagyon izgatott vagyok, hogy megoszthatom veletek

Amikor egy évtizeddel ezelőtt az ikonikus szerelmi történet elkezdődött, csupán Bella Swan szemszögéből láttuk a dolgokat. Most az ötödik könyvben újra visszatérünk Forksba, hogy ezúttal Edward Cullen szemével is átélhessük az eseményeket összesen 672 oldalon keresztül.

Minél többet írtam, annál inkább meggyőződtem arról, hogy Edward megérdemelné, ha elmesélném az ő sztoriját. Eleinte azt terveztem, hogy a honlapomon fogom közzétenni, de két okból meggondoltam magam. A legfontosabb oka az volt, hogy Edward verziója sokkal hosszabb, mint Belláé – Edward mindent túlgondol.

Ez lesz a szóban forgó kötet borítója:

Fotó: Stephenie Meyer hivatalos oldala
Ti is várjátok már? Ne felejtsétek el a lenti reakciógombokat használni!