VISSZATÉR A THE WANTED????

Nem térünk magunkhoz!

Először a McFly, majd a Jonas Brothers és a Lawson, most pedig a The Wanted is újra összeáll? Úgy tűnik, 2020 a visszatérések kora. Ki tudja még, hány meglepetést tartogatnak számunkra a fiúbandák.

A brit-ír fiúcsapat, a The Wanted a 6 évnyi hiátus után pár perccel ezelőtt változtatta meg a hivatalos Facebook oldal borítóképét és profilképét, okot adva a találgatásoknak. Mit tervez az öt srác?

Max George, Siva Kaneswaran, Jay McGuiness, Tom Parker és Nathan Sykes 2009-ben alapították meg a bandát, és az egész világon hamar berobbantak a köztudatba debütáló kislemezükkel, az „All Time Low”-val. Ezután összesen három stúdióalbumuk jelent meg, melyről több daluk is a slágerlisták előkelő helyein szerepelt, többek között a „Glad You Came”, a „Walks Like Rihanna” és a „Chasing The Sun”, amit még a Jégkorszak negyedik részében, a „Vándorló kontinens”-ben is hallhattunk. A legelső világkörüli turnéjuk, a Word of Mouth Turné után, 2014-ben azonban határozatlan idejű hiátusra vonultak, hogy saját szólókarrierjüket egyengethessék.

Amint a Twitteren trendelni kezdett a „The Wanted”, Jay a következőt írta ki a közösségi oldalára:

Sziasztok, tudom, hogy rengeteg kérdésetek van a pesztóról. Küldjetek bármennyit kommentben, és mindent megteszek, hogy segítsek mindannyiótoknak.

A banda 31 éves tagja, Max George egyébként a napokban posztolt az új, kiszőkített hajáról egy képet azzal a felirattal, hogy „A kijárási tilalmat hibáztatom és a tényt, hogy Tom Parkert bálványozom”.

https://www.instagram.com/p/B_e1reygSUG/
Mit csináltak a srácok a szünet alatt?

Max George a hiátus kezdete után rögtön bejelentette, hogy Scooter Braun leszerződtette őt. 2018 júliusában meg is jelent legelső saját kislemeze „Barcelona” címmel. A dalt mára már több mint 4,5 millióan streamelték Spotify-on, azóta pedig négy további zeneszámmal örvendeztette meg rajongóit.

Jay McGuiness táncműsorban és színházi darabokban is szerepelt, bandatársával, Siva Kaneswarannal pedig 2017-ben egy reality műsorban is egyesítették erejüket. Sivának azóta egyetlen dala jelent meg, a csodás „Breathe In” 2019 szeptemberében.

2015 júliusában jelent meg a banda egykori legnépszerűbb tagjának, Nathan Sykesnak debütáló dala, a „Kiss Me Quick”, ami Amerikában és az Egyesült Királyságban is hatalmas sikert aratott – 2015-ben Sykes önálló turnéra is indult. Később a Little Mix Get Weird Turnéjának és Alessia Cara Know-It-All Turnéjának előfellépője lett. Első saját stúdióalbuma, az „Unfinished Business” ezután 2016 novemberében jelent meg.

Talán Tom Parkernek telt a legtartalmasabban az utóbbi 6 év. 2015-ben az angol „Master Chef” című műsorban szerepelt egy darabig, mielőtt a saját zenéjén kezdett el dolgozni. 2015-ben megjelent első szólóprojektje, az „Undiscovered”, 2017-ben pedig már a Grease Musical brit turnéjára indult Danny Zuko szerepében. 2018-ban feleségül vette szerelmét, Kelsey Hardwicket, azóta pedig született egy lányuk is.