Micsoda kedves gesztus!
A One Direction Louis Tomlinsonjáról mindig is tudtuk, hogy nagy rajongója a hazájának, most pedig be is bizonyította, hogy még a krízishelyzetekben is kész segíteni Doncaster lakosainak. Az énekes egy különleges videóban fejezte ki szeretetét és támogatását szülővárosa felé, amit a tanács Twitter oldalán tett közzé.
Mindannyiótokra gondolok ott a szülővárosomban, Doncasterben, és szerettem volna egy személyes üzenetet küldeni nektek, hogy minden jót kívánjak ebben a szörnyű időben. Remélem, vigyáztok magatokra, és remélem, egymásra is vigyáztok, otthon maradtok.
A videóban Louis még tippeket is adott azzal kapcsolatban, hogy hogyan harcoljon a közösség a koronavírus ellen, felhívva a figyelmet arra is, hogy a jelenlegi helyzetben minél több önkéntesre van szükség.
Doncaster a közösségi szelleméről és Yorkshire-i elszántságáról híres, és nagyszerű volt ennyit látni ebből ebben a nehéz helyzetben. Most több önkéntesre lenne szükség ahhoz, hogy támogathassuk a helyieket a telefonhívásoktól az élelmiszer-csomagok átadásáig, és én tudom, hogy a jó emberek Doncasterben válaszolni fognak erre a felhívásra, hogy segíthessenek másoknak. Doncaster, mindannyiótokra gondolok, és rengeteg szeretetet küldök!