A legnagyobb világsztárok közül sem él mindenki fényűző életet.
A listán szereplő sztárok manapság simán megengedhetik maguknak, hogy pár millióért vegyenek egy házat maguknak a meglévők mellé, azonban ez nem mindig volt így. Sokan közülük eldugott kis településekből, tömérdek munkával küzdötték fel magukat a nagyvárosok legelitebb negyedéig, és vannak, akik már kiskorukban is hozzászokhattak a luxusélethez. Összegyűjtöttük, hogy ez a 12 világsztár hol töltötte a gyerekkorát.
Harry Styles
Mielőtt minden idők egyik legsikeresebb bandájának a tagjaként világhírnévre tett volna szert, Harry egy 2 hálószobás házban élt szüleivel a mindössze 5600 lakossal rendelkező Holmes Chapel-ben, Angliában. Az énekes tavaly vált meg Los Angeles-i otthonától, idén pedig lecsapott egy harmadik házra is észak-London egyik elit negyedében. A három londoni luxusingatlanja ugyanabban az utcában helyezkedik el, és összesen 15 millió fontot, azaz nagyjából 6 milliárd forintot költött rájuk.
Iggy Azalea
Az ausztrál rapper az ország keleti részén található Mullumbimby-ben nevelkedett, igencsak szerény körülmények között. Iggy a mindössze 3500 lakost számláló település Azalea nevű utcájában lakott, innen ered a művészneve is. A Grammy-díjra jelölt előadó jelenleg Atlantában él, csaknem 2 négyzetkilométer alapterületű villája pedig még köszönőviszonyban sincs a családi viskójával.
Lady Gaga
Bár gyakrabban mesél húszas évei elejéről, mikor kezdő művészként egy sokkal szerényebb lakásban lakott, Lady Gaga már gyerekkorában is jómódban élt. Hét éves korában költözött be szüleivel a 11 emelet magas manhattani Pythian 88 lakása egyikébe, így fiatalkora nagy részét már itt töltötte. Az énekesnő azóta több ingatlan tulajdonosa, többek között van egy óceánra néző Malibu-i háza, és egy Los Angeles-i otthona is.
Louis Tomlinson
A One Direction egykori tagja a 110 ezer főt számláló angliai Doncaster-ben nevelkedett, nevelőapja pedig tavaly adta el a családi házukat csaknem egymillió fontért. Az énekes 4 éve vett egy Los Angeles-i villát majdnem 7,3 millió dollárért, emellett pedig egy Hertfordshire-i ház tulajdonosa is, ahol a hírek szerint ideje nagy részét tölti.
Taylor Swift
Taylor Swift ebben a két emeletes, Pennsylvania-i házban, Reading külvárosában töltötte a gyerekkorát, mielőtt Nashville-be költözött volna családjával. A családi otthon 2007-ben, 480 ezer dollárért kelt el, az új tulajnak pedig akkoriban fogalma sem volt, kik éltek ott előtte. Taylor azóta több ingatlant birtokol, így többek közt New York-ban, Beverly Hills-ben, Nasville-ben, és Rhode Island-en is van háza.
Madonna
Mielőtt New York-ba költözött, és minden idők egyik leggazdagabb előadója lett, Madonna Detroit-tól nem messze, egy Rochester Hills-i családi házban lakott édesapjával, nevelőanyjával és 7 testvérével. Tizüknek elég kicsinek bizonyult az otthon, és szűkös körülmények között is éltek. Karrierje során több városban is élt, például Los Angeles-ben, Londonban, vagy Lisszabonban, jelenleg pedig a 2009-ben vásárolt, 26 szobás New York-i villájában lakik 4 kisgyerekével.
Britney Spears
A pophercegnő egy Lousiana állambeli kisvárosban, Kentwoodban nevelkedett, szerény körülmények között. A településnek mindössze 2000 lakosa van, 2001-ben pedig még egy Britney-múzeum is nyílt ott, mely már lassan 20 éve tartja nyitva kapuit a látogatók számára. Az énekesnő jelenleg egy Los Angeles melletti városban, Thousand Oaks-ban él egy 7,4 millió dolláros villában, olyan hírességekkel körülvéve, mint Ellen DeGeneres, Hailee Steinfeld, vagy Sylvester Stallone.
Justin Bieber
A kanadai sztár a 31 ezer fős Stratford-ban, egy 3 szobás, 2 emeletes házban nőtt fel. Britney-hez hasonlóan az ő tiszteletére is van egy múzeum a városban, a település turisztikai honlapjáról pedig egy Bieber-térkép is letölthető, mely végigkalauzolja a látogatókat Justin gyerekkorának legfontosabb állomásain. Az énekes tavaly költözött be 8,5 millió dolláros Beverly Hills-i otthonába feleségével, az Instagram oldalán pedig rengeteg képet osztott meg az újdonsült szerelmi fészkükről.
Dua Lipa
Dua Lipa tinikorában költözött vissza Londonba Albániából, és még két éve, a New Rules sikere után is egy zsúfolt észak-londoni lakásban élt családjával. Egykori szomszédjuk tavaly a Metro-nak árulta el, hogy igencsak meglepődött, mikor megtudta; a lány, akit nap mint nap lát a lépcsőházukban, egy híresség. Az énekesnő tavaly tavasszal lakásvadászaton volt édesapjával, azóta pedig saját otthont is vásárolt magának Londonban, melyet pár hete a felső szomszéd eláztatott, még Dua távol volt, így jelenleg egy Airbnb-ben tölti mindennapjait barátja társaságában.
Ariana Grande
Ariana családjával mindig is jómódban élt, így egy 5 hálószobás, 7 fürdőszobás, moziteremmel és medencével felszerelt, Boca Raton-i házban nevelkedett. A város Florida államban található, lakossága pedig nagyjából 100 ezer fő. Az énekesnő azóta több ingatlant is fent tart, egyet szülőállamában, egyet Los Angeles-ben, egyet pedig New York-ban. Az utóbbi értéke nem kevesebb, mint 16 millió dollár, és olyan luxusfelszerelések találhatóak benne, mint egy 22 méter hosszú beltéri medence, vagy egy IMAX moziterem, melyből rendkívül kevés van magánlakásban a világon.
Ellie Goulding
A brit énekesnő gyerekkora bizony nem a fényűzésről szólt. Egy nyugat-angliai, walesi határhoz közeli, 60 ezer lakost számláló kisvárosban, Hereford-ban nőtt fel, egy önkormányzati lakásban. Öt éves volt, mikor az édesapja elhagyta a családot, így édesanyja nevelte őt és 2 testvérét, eladói fizetéséből. Ellie jelenleg több ingatlan tulajdonosa. Egy ideig New York-ban lakott a férjével, tavaly viszont Londonba költözött a pár.
Beyoncé
Mielőtt milliárdos lett volna, Beyoncé egy átlagos amerikai házban élt a Texas államban található Houston-ban. Bár gyerekkori otthona sem mondható éppen szerénynek, még csak köszönőviszonyban sincs azzal a 135 millió dolláros luxusvillával, amit 3 éve vásárolt férjével, Jay-Z-vel. A kőgazdag sztárpár háza Los Angeles-ben található, és a környék egyik legdrágább ingatlana.