SOKKOLÓAN ÉRZÉKETLEN KIJELENTÉST TETT JUSTIN BIEBER

Sokak szerint nem túl együttérző az énekes.

Mostanában a szokásosnál is több sztár jelentkezik élőben a közösségi oldalakon: vannak, akik online koncerteket tartanak, és vannak, akik csak beszélgetnek a rajongókkal, próbálják feldobni a napjaikat, vagy épp a kialakult helyzetre reflektálnak. Azonban előfordul, hogy egy-egy megszólalásuk után úgy érzezzük, jobban tették volna, ha inkább csendben maradnak. Justin Bieber pár napja tett kijelentése az utóbbi kategóriába tartozik.

A kanadai énekes Instagram oldalán élőzött feleségével, és a modell Kendall Jenner-rel, mikor is a következő mondatok hagyták el a száját:

Rengeteg ember került sz*r helyzetbe most. Felnéznek ránk, mert nyilvánvalóan keményen megdolgoztunk azért, amink van, és nem is érezhetjük rosszul magunkat amiatt

– kezdte az énekes.
Kendall Jenner-rel liveolt a kanadai énekes.

Arról is beszélt, szerinte milyen szerepe van neki, mint hírességnek a jelenlegi helyzetben.

Fontos, hogy időt szakítunk rá és tudomást veszünk arról, hogy sokaknak ez egy küzdelmes időszak. 

Kendall Jenner egyetértően bólogatott az énekes mondandójára, majd hozzátette:

Igen, folyton ezen jár az agyam.

Justin karrierje 11 éve, mindössze 15 éves korában kezdődött, ez idő alatt pedig a becslések szerint 285 millió dolláros, azaz több, mint 92 milliárd forintos vagyonra tett szert. Ebből február közepén 30 ezer dollárt, nagyjából 9,6 millió forintot adományozott egy kínai segélyszervezetnek a vírus okozta károk orvoslására.

Justin hatalmas vagyonra tett szert karrierje során.

Ennek ellenére többen kiakadtak Justin kommentjén. Természetesen nem kérdőjelezhető meg, hogy keményen megdolgozott a luxusért, amiben él, és az elmúlt években meg is szenvedte a fiatalon jött hírnév hatását, ám a kijelentése egyesek szerint igencsak érzéketlen azokat tekintve, akiknek a vírusidőszak rettentő nehézségeket okoz, például a becslések szerinti 16 millió amerikai állampolgárral, akik az állásukat, így a megélhetési forrásukat is elveszíthetik. 

Te mit gondolsz Justin kijelentéséről? Szavazz Instagram sztorinkban a képre kattintva!