forrás: blogzine.hu

Bomba számot villantott Magyarország legkedveltebb influenszere!

Az ország legcukibb influenszereként is ismert énekesnő, B. Nagy Réka ezúttal Lotfi Begivel közösen alkotott, a végeredmény pedig egy pörgős, fülbemászó felvétel lett, amivel bárki tud azonosulni, ha már átesett egy szakításon.

Bartalos Jenő gondolatait Begi zenésítette meg, majd Réka hangjával tették teljessé az igencsak slágergyanús tracket. 

A „Minden jót” című szerzemény főszereplője hosszú idő után képes továbblépni a kapcsolatán, de néha még eszébe jut egykori partnere, akire jó szívvel emlékszik vissza, és negatív gondolatok nélkül búcsúzik tőle.

Mikor Lotfi Begi megkeresett ezzel a számmal kapcsolatban, első hallás után tudtam azonosulni a dallamvilággal. Néhány nap után fel is énekeltem a stúdióban, annyira a sajátomnak éreztem. Alapvetően egy vidám hangzás párosul egy érzelmileg kicsit nehezebb és összetettebb mondanivalóval, így lehet, hogy kicsit kettős érzést kelthet a hallgatókban – de a jó szívvel, felszabadultan búcsúzás egy pozitív dolog, még akkor is, ha nehéz. Az első perctől kezdve imádom ezt a dalt, öröm volt együtt dolgozni Begivel.

– mesélte Réka

Réka előző dala, a „Láss Belém” hatalmas sikert aratott a rajongók körében. A feel-good életérzést közvetítő tracket már közel 1 millióan látták a YouTube-on.

A 21 éves vlogger és influenszer már 14 éves kora óta énekel, a zene nagyon fontos szerepet játszik az életében. Közösségi profiljai a fiatalok elsőszámú kedvencei közé tartoznak, YouTube-on 142, Instagramon pedig több mint 160 ezren követik.

kiemelt kép: blogzine

Megosztás: