Bibliai történet inspirálta a The Sign új dalát

Ismét egy mély mondanivalójú dallal örvendezteti meg fiatalokból és idősebbekből egyaránt álló közönségét a The Sign. A miskolci garázsbandából lett profi zenekar ezúttal Szikra-díj nyertes „Tékozló” című szerzeményéhez forgatott klipet.

A frontember, Czinke Máté elárulta, eddig erre az alkotására a legbüszkébb, nem csak azért, mert elismerésben részesült érte:

Zeneileg és szöveglileg is nagyon jól ellenpontoz a refrén a verzéknek. Mindig is közel állt hozzám a tékozló fiúról szóló bibliai történet, amelyben ez a bizonyos fiú idő előtt elkérte apjától a vagyon ráeső részét, majd elszórta, eltékozolta az egészet. Mikor semmije nem maradt, üres kézzel hazatért, de édesapja nem használta ki fölényes helyzetét, hogy porig alázza, hanem magához ölelte, megbocsátott neki, és megünnepelték hazaérkezését

– mondta Máté

Az énekes hozzátette, mindenki volt már tékozló élete során, sőt, a legtöbben az élet több területén még mindig azok vagyunk. Máté kiemelte, hogy a dal hangsúlyozza, ez csak egy pillanatnyi állapot. A verzékben egy mesélő narrációja és a tékozló fiú apja gondolatai között felváltva ugrál a szöveg, a refrénben pedig végig a narrátor szemszögéből hallani a boldog pillanatot

Mi szétfoszlott, most összeér, ki elveszett, ma hazatér. Neked is jár egy új esély, tékozló.

A kisfilmben az énekes-szerző személyesíti meg a fiút és mutatja be a modernkor tékozlóját. A videót az együttes dobosa, Koller Ábel rendezte.

A The Sign 2012-ben alakult. Czinke Dani és Máté testvérek, Török Danival gyerekkori barátok, hozzájuk csatlakozott Kollár Ábel és Szentpétery Mózes. A srácok szerethető karakterük mellett egyedi zenei világukkal veszik le a lábáról a közönséget. Első nagylemezük „Többet mond itt minden rólad” címmel tavaly tavasszal jelent meg. A korongon olyan zseniális trackek kaptak még helyet a „Tékozló” mellett, mint az „Igazán”, a rockosabb hangzású Rabmadár”, vagy az „Ő”, ami a Dal 2019-ben is osztatlan sikert aratott.