Meztelenül mutatkozik LADY GAGA

Ilyen az élet a Chromatica-n.

engedélyezem, hogy meztelenül legyünk ezen a forgtáson, hiszen ez csak művészet, nem pornó

így nyitja új interjúját Lady Gaga, ahol új albumáról is beszél. Az extravagáns és robotikus fotósorozatot Frederik Heyman készítette el, aki amúgy grafikus is. Az énekesnő a fotózás során elmondta, hogy a Chromatica, mely április 10-én érkezik, egy olyan világot szeretne megnyitni, ahol egyik dolog sem jobb a másiknál és az emberek inkább kollaborálnak egymással, mintsem alá- és fölérendeltségi viszonyról van szó.

Az interjú és a fotózás során Gaga a hamarosan érkező albumát játszotta, hogy mindenki átszellemüljön egy kicsit. Az elmondások szerint az egész album pörgős, Gaga maga pedig órásit bulizik és táncol minden dalra. A dalszövegek és a dallamok pedig teljesen arra utalnak, hogy Gaga komolyan gondolta, hogy a hírnév egyben börtön is – erről pedig itt tweetelt is.

Gaga fájdailmairól is mesélt.

Néha alig bírtam már a kanapén ülni annyira fájt mindenem, sokat sírtam az életem miatt, aztán minden felvétel után egyre jobb hangulatom lett és estére már mindig táncoltam, ugráltam.

A Chromatica-ról pedig elmondta, hogy a dalszövegben és a saját hangján hallani fogjuk a fájdalmat, de ezt egy szinti- és discopop köntösben fogjuk megkapni, tele átívelős, ünneplős dalokkal.

bármit megteszek, hogy a világon az emberek jól érezzék magukat és vidámak legyenek

Az énekesnő azt is elárulta, hogy a Chromatica igazából csak a koncepció, semmi több. Úgy képzeljük el ez az egészet, mintha eltörölte volna a Föld nevű bolygót és a Chromatica-val helyettesítette volna. Gaga mindig is a jövőben él elmondása szerint, olyan szinten, hogy észre sem vette, hogy a jövőben él.

Amikor a múltról és inspirációkról kérdezik, annyit mond csak, hogy

úgy éreztem, hogy hamarosan meg fogok halni, így muszáj leszek valami fontosat közvetíteni

majd hozzátette, hogy most, hogy hallgat saját magára, már egyáltalán nem érzi a halál szelét.

Majd arról is mesélt, hogy hiába a szinti és a disco, az elektronikus vonal is befolyásolta ám a korongot. Az albumban pedig azt is hallhatjuk, hogy Gaga tisztában van azzal, hogy a sötétség és a fény kizárólag együtt létezik.

a lényeg, hogy több szín és faj létezik, mint amit mi valaha is képesek leszünk feldolgozni – mi mind mások vagyunk

https://www.instagram.com/p/B9y1GoAlP4v/?utm_source=ig_web_copy_link