Mikor az újragondolt változat híresebb, mint az eredeti.
Sokunkkal megesett már, hogy évekig halhattunk, sőt, imádtunk egy dalt anélkül, hogy tudtuk volna: ez bizony egy feldolgozás. Összegyűjtöttünk 12 olyan számot, melynek az eredetije kevésbé ismert, mint az újraalkotás.
THE PUSSYCAT DOLLS – DON’T CHA
A nemrég újraalakult lánybanda 2005-ben robbantotta a mai napig egyik leghíresebb dalukat, ám kevesen tudják, hogy a számot már egy évvel korábban kiadta Tori Alamaze. Tori verziója azonban nem ért el jelentősebb sikereket, és a kiadója is elégedetlenkedett vele, így végül eladta a jogokat a dalra, így kapta meg egy évvel később a PCD.
Íme az eredeti:
CHRISTINA AGUILERA, LIL’ KIM, MYA, P!NK – LADY MARMALADE
Az ikonikus kollaboráció a 2001-es Moulin Rouge című film betétdalaként szolgált, és hatalmas sikereket ért el: egészen a Billboard lista első helyéig kúszott, és a mai napig szinte mindenki ismeri. Pedig ez is egy feldolgozás, melynek az eredetije a a Labelle nevű lánybanda 27 évvel korábbi, 1974-es slágere.
Íme az eredeti:
FLORENCE + THE MACHINE – YOU’VE GOT THE LOVE
A brit indie zenekar első albumán kapott helyet a szám 2009-ben, akkor az angol lista 5. helyéig ugrott fel, és a mai napig az egyik leghíresebb slágerük. Eredetileg azonban ez sem egy Forence dal, hanem a The Source és Candi Staton közösének a feldolgozása, mely először 1986-ban jelent meg.
Íme az eredeti:
WHITNEY HOUSON – I WILL ALWAYS LOVE YOU
Az aranytorkú díva leghíresebb dala 1992-ben jelent meg a Több mint testőr film betétdalaként, és nem kevesebb, mint 14 hetet töltött a Billboard lista élén. Kevésbé ismert tény azonban a híres balladáról, hogy eredetileg Dolly Parton énekli, és 1974-ben jelent meg.
Íme az eredeti:
BRITNEY SPEARS – MY PREROGATIVE
A pophercegnő 2004-es válogatásalbumán kapott helyet a dal, melynek a klipje talán Britney egyik legszexibb videója. Eredetileg azonban nem a popdíva énekelte a számot: Bobby Brown 16 évvel korábbi, 1988-as dalát dolgozta fel, mely anno a Billboard lista élén landolt.
Íme az eredeti:
CYNDI LAUPER – GIRLS JUST WANT TO HAVE FUN
A 80-as évek popikonja első kislemezeként jelent meg a mai napig védjegyének számító dal, és bár mindenki hozzá társítja, ez is egy feldolgozás. 4 évvel korábban adta ki saját verzióját a dal szerzője, Robert Hazard, bár az ő változata nem ért el jelentősebb sikert.
Íme az eredeti:
MADONNA – AMERICAN PIE
A popkirálynő 2000-ben adta ki a dalt filmje, a Második legjobb dolog betétdalaként, majd a Music című albumára is rákerült a nagy sikerre való tekintettel. Azonban ez a szám is egy feldolgozás, méghozzá Don McLean 1971-es, csaknem 9 perces slágerének.
Íme az eredeti:
NO DOUBT – IT’S MY LIFE
A dal Gwen Stefani bandája első válogatáslemezére került fel 2003-ban, a Billboard listán pedig a top 10-ben landolt. Azóta is egyik legnépszerűbb számuk, pedig eredetileg nem ők énekelték: egy angol banda, a Talk Talk 1984-es slágerét dolgozták fel.
Íme az eredeti:
ALEXANDRA BURKE – HALLELUJAH
A brit énekesnő 2008-ban nyerte meg az X Factort, és még ebben az évben kiadta első kislemezét, a Hallelujah-t. Alexandra verziója egy a dal több, mint 300 ismert feldolgozásai közül, az eredetit pedig Leonard Cohen énekli, és 1984-ben jelent meg.
Íme az eredeti:
LEONA LEWIS – RUN
Az angol énekesnő 2008-as slágere nagy sikerű első albumán kapott helyet, és egészen a Billboard lista első helyéig jutott. Kevesen tudják azonban, hogy ez a dal is egy feldolgozás, melynek eredetijét az észak-ír banda, a Snow Patrol adta ki 2004-ben.
Íme az eredeti:
ATOMIC KITTEN – TIDE IS HIGH
A brit lánybanda 2002-ben adta ki a listavezető dalukat, melyet a mai napig előszeretettel játszanak a rádiók, a hallgatók pedig még mindig imádják. Azonban ez is egy feldolgozás, az eredeti számot ugyanis a The Paragons énekli, és 1967-ben jelent meg.
Íme az eredeti:
MARK RONSON, AMY WINEHOUSE – VALERIE
Az aranytorkú angol énekesnő és a Lady Gagával is dolgozó producer közös dalaként jelent meg a Valerie 2006-ban, és egyből mindkettejük ismert slágere lett. Az viszont kevésbé ismert tény, hogy a dal eredetijét ugyanabban az évben a The Zutons indie banda jelentette meg.
Íme az eredeti: