Az egykori One Direction srác a brit GQ-nak mesélt új albumáról, a hírnév nehézségeiről, és volt bandatársairól.
Pénteken érkezik Niall Horan második szólóalbuma, a Heartbreak Weather, 3 évvel a debütáló korongja, a Flicker után. Elmondása szerint az elmúlt időben sokkal inkább kézben tartja az irányítást karrierje felett, mint valaha, és ennek ideje is volt már, hiszen kereken 10 év telt ez azóta, hogy jelentkezett az X Factorba.
Szólóban sokkal kreatívabb tudok lenni, a zenémtől kezdve, az íráson és a videóimom át a turnémig. Sokkal több időm is van rá. A bandában mindent egyszerre csináltunk, album, videó, és mire észbekaptam, már kész is volt minden.
Most nem sietett legújabb lemezének megírásával, így 3 teljes éve volt rá. Niall szerint jót tett neki, hogy nem volt annyira feszített a tempó, és sokkal nagyobb művészi szabadsága volt, mint valaha.
2019 volt az eddigi legjobb évem. Volt elég időm gondolkozni, hogy miről is akarok írni, aztán pedig stúdióztam. Emellett elég időt tudtam tölteni a barátaimmal, és Írországba is hazalátogattam.
Témáját tekintve a Heartbreak Weather, mint ahogy a címéből is következtetni lehet, egy szakítás történetét meséli majd el, az első találkozástól egészen a kapcsolat végéig. Bár azt nem árulta el, hogy igaz történet alapján írta-e a lemezt, vagy vannak azért fiktív pontjai, attól nem kell tartanunk, hogy kizárólag balladákat hallhatunk majd az egykori 1D sráctól.
Természetesen vannak rajta nagyon szomorú, önsajnáltatós dalok, de ott vannak a pörgősebbek is, mikor egy szakítás után csak bulizni akarsz menni a haverokkal.
Niall az egykori One Direction tagokról is szívesen beszélt, és azt is elárulta, kivel a leghasonlóbb a zenei ízlésük.
Zayn és Liam mindig r&b és hip-hop zenét hallgattak. Louis nagyon szereti az észak-angliai rockot, így Harry-vel a leghasonlóbb a zenei ízlésünk. Mindkettőnknek nagy inspirációja a ‘70-es évek angol és amerikai rockzenéje, folyon bandákat és dalokat mutogattunk egymásnak.
5 év telt el azóta, hogy feloszlott az 1D, azóta pedig rengeteg víz lefolyt a Dunán. Mind az 5 srác szólókarrierbe kezdett, ennek ellenére egy kivételével jóban maradtak.
Zayn-el volt a legnehezebb tartani a kapcsolatot mióta ismerem. Pár éve volt egy nézeteltérésünk, és azóta nem beszélünk. Így megy ez, valakivel barátok maradtok, és valakivel nem.
Szerencsére azért a többiek tartják a kapcsolatot egymással.
Nem találkozunk olyan gyakran, ahogy szeretnénk, de igyekszünk. Louis-al beszélek a legtöbbet. A kisgyerekes apákkal próbálod leginkább tartani a kapcsolatot, csak hogy lásd, hogy vannak.
Liam és Harry is nyíltan beszélt arról, hogy milyen szorongást okozott nekik a One Direction-ös korszak, ami miatt terápiára is kellett járniuk, Zayn pedig étkezési zavarokka is küzdött a bandában eltöltött idő alatt. Niall szerint azonban az őrült sztorik ellenére nem volt minden annyira negatív, mint ahogy azt egyesek beállítják.
A 2014-2015-ös stadionturnénk volt a legdurvább. Volt, hogy emberek meghekkelték a hoteleink biztonsági kameráit. De ez inkább attól függ, hogy tudod ezt feldolgozni, és ez mindenkinek másképp megy. Tudom, hogy a fiúk sokmindennel küzdöttek, de közben jól is érezték magukat.
És hogy mit gondol Horan a hírnévről?
A társadalom valamiért úgy döntött, hogy mi az átlag felett állunk, pedig teljesen normális emberek vagyunk, csak fura munkát végzünk.
Természetesen azért néha őt is zavarja, hogy mindig ő van a figyelem középpontjában, akárhová megy.
Pár hete egy videót forgattam Londonban, és mindenki engem bámult, teljesen meztelennek éreztem magam. Néha magamutogató vagyok, de a személyiségemnek vagy egy introvertált oldala is. Épp ezért utálom a meglepetéseket is.
Niall a terveit is megosztotta a jövőre nézve.
Örökké albumokat akarok kiadni. Azt akarom csinálni mindig, amit most csinálok. Szeretném, ha a zeném miatt kedvelnének, és ha mondjuk látnak a tévében, és azt gondolják, rendes srác vagyok, akkor már elértem a célom.