Első szólóinterjújában kendőzetlenül beszél az énekesnő a közösségi médiáról és a Little Mixről is.
Sokak példaképe a Little Mixből ismert Perrie Edwards; mindig magabiztos, pozitív személyisége sugárzik minden fellépésükről, dalaik pedig igazi önbizalombombaként szolgálnak. A látszat ellenére azonban Perrie élete sem fenékig tejfel, a brit Glamour magazinnak pedig most mindent őszintén elmesélt.
Egy Instagram posztjában már megosztotta követőivel, hogy évek óra szorongással küzd, azonban pánikbetegségéről eddig sosem nyilatkozott ennyire részletesen, mint most.
Először nem akartam róla nyilvánosan beszélni, hiszen nem is tudtam, mi történik velem. Mindig is szorongtam, de azelőtt soha nem volt rohamom, ezért nagyon félelmetes volt az első, mivel nem tudtam, mi történik velem. Mindenkit azzal hívtam, hogy szívrohamom volt, és haldoklom. Tényleg azt hittem, valami nagyon nagy baj van velem.
Perrie elmondása szerint már attól pánikolni kezdett, ha más beszélt neki a szorongásról, és ez egyre csak rosszabb lett. Végül odáig fajult, hogy egyáltalán nem bírt egyedül lenni. Édesanyjának kellett elkísérnie mindenhová, köztük a stúdióba is, ugyanis nem mert egyedül autóba ülni, mélypontján pedig nem is bírt elmenni otthonról.
Volt, hogy két perce sem voltunk úton, én már azt mondtam anyukámnak, hogy forduljon vissza, és vigyen haza. Nem bírtam elhagyni a házat.
Az énekesnőnek rengeteget segített, mikor megtudta, hogy nincs egyedül, és mások is szenvednek a pánikbetegségtől. Többek közt egy pályatársa, Ellie Goulding példáját is említette.
Mikor megtudtam, hogy mások is küzdenek ezzel, rájöttem, hogy nem volt szívrohamom. Utánanéztem, és Ellie Goulding-nak és Fearne Cotton-nak is hasonló problémái vannak, ettől pedig sokkal normálisabbnak éreztem magam. Szomorú, de rengeteg ember küzd ezzel.
Perrie azt is elárulta, hogy a terápia az egyik oka, hogy túl tudott jutni nehéz időszakán, ugyanis nagyon jó érzés volt olyan emberrel beszélni, aki nem tudott róla semmit, és nem ítélkezett felette. A nyilvánosság elé pedig azért állt, hogy ő is segíthessen a hasonló problémákkal küzdő embereken, és érezzék, hogy nincsenek egyedül.
Sok rajongónk is átéli ezeket. Több szülő megkeresett már azzal, hogy a 11 vagy akár csak 7 éves kigyerekének pánikrohamai vannak, igazságtalan lenne, ha nem beszélnék róla. Ha nekem Ellie Goulding tapasztalata tudott segíteni, remélhetőleg én is tudok nekik.
Az is hatalmas löketet adott neki, hogy unokatestvére és legjobb barátja végül odaköltözött hozzá, így nem egyedül kellett megküzdenie a démonaival, de ettől függetlenül még mindig vannak nehezebb napjai.
Néha még mindig nehezemre esik egyedül elmenni otthonról, vagy a vonatra felülni, hogy meglátogassam a barátom. Nem tudom, hogy ez a munkám miatt van-e, hogy nem tudhatom, honnan figyel épp egy lesifotós.
Ennek ellenére Perrie a nehezén már túl van.
Azt hittem, örökre így maradok, és remeteként fogom leélni az életem. De aztán belegondoltam, akkor mi lesz a karrieremmel? Hogy fogok kiállni a színpadra? Hogy fogok a rajongókkal találkozni? Olyan volt kilábalni belőle, mintha újra meg kellett volna tanulnom járni. Visszagondolva soha nem hittem volna, hogy eljutok idáig. Lépésről lépésre haladok, folyamatosan javul az állapotom, és nem hagyom legyőzni magam.
Az énekesnő egyébként nagyon elfoglalt mostanában. Nemrég a Superga kampányarca volt, nemsokára pedig indul a Little Mix új tehetségkutató műsora, a The Search, és új lemezükön is gőzerővel dolgoznak.
Szerintem nincsenek is normális napjaim, mindegyik legalább egy picit fura. Nagyon elfoglaltak vagyunk, egyik nap fotózásra megyünk, aztán videót forgatunk vagy épp stúdiózunk. Egyik napom sem egyforma.
És hogy hogyan lehetséges mindennapi gondokkal küzdeni egy ilyen nem mindennapi életvitel során?
Ha a zeneiparban dolgozol, sajnos jó színésznek is kell lenned. Nem mutathatod ki mindig, hogy mit érzel igazából, mert folyamatosan vesznek a kamerák. Hiába törik össze a szíved, nem bújhatsz a takaród alá egész napra, hiszen fellépésre kell menned, interjúkat kell adnod.
Szerencsére Perrie mellett ott vannak bandatársai, akikkel mindenben segítik egymást.
Mivel rengeteg időt töltünk együtt, így nagy összhangban vagyunk. Szinte egy emberként éljük meg az érzelmeinket. Ha nem lett volna mellettem 3 lány, akik miatt erősnek kellett maradnom, valószínűleg nem ment volna.
Azt is megtudhattuk, hogy a hírnév és lájkok milliói ellenére ugyanúgy hatással van az énekesnőre a közösségi média, mint mindenki másra.
Van rossz, és jó oldala is. Egyrészt jó, mert tudjuk a kapcsolatot tartani a rajongóinkkal, de rossz is egyben, hiszen ha látod valakinek a tökéletes életét az Instagramon, úgy érzed, te nem vagy elég jó. Ha elolvasok 100 pozitív kommentet, tuti, hogy az az egy negatív fog megmaradni.
Természetesen Instagramon mindenki a legjobb oldalát mutatja, így ott az élet tökéletesnek is tűnhet. Perrie szerint ha ezt észben tartjuk, kevésbé lesz negatív élményünk a közösségi médiával.
Megpróbálom elkülöníteni a valóságot a nem valós dolgoktól, az Instagram pedig nem a valóságot tükrözi.
Nagyon bátor dolog volt Perrie-től, hogy nyilvánosan mert beszélni a problémáiról, és biztosan sok embert inspirál majd, akik hasonló cipőben járnak. Ha pedig hihetünk a pletykáknak, az új Little Mix album még nyár előtt megjelenhet, rajongóik legnagyobb örömére.