A melbourne-i segélykoncert fő fellépője lesz Cyrus, akinek személyes tapasztalata is van a tűzvésszel.
Miley Cyrus lesz a headlinere az ausztrál tűzvész károsultjainak segítésére szervezett melbourne-i koncertnek. Elmondása szerint abban a pillanatban, mikor meglátta a tűzről a képeket, hogy az mekkora kárt tett a környezetben, az állatvilágban, és az ott élő emberek otthonaiban, tudta, hogy tennie kell valamit. A Sydney Morning Herald-nak adott interjút az énekesnő, melyben elmondta, hogy a fellépést csupán pár hét alatt hozták össze.
Mondtam a csapatomnak, hogy szeretnék Ausztráliába utazni, és segíteni. Édesapámtól megtanultam, hogy nincs mindig idő előre tervezni, ilyenkor az élet történéseihez kell igazodni.

Ausztrália mindig is sokat jelentett Miley számára, és nem csak azért, mert volt férje, Liam Hemsworth innen származik. Elmondása szerint gyermekkori otthonára, Nashville-re emlékezteti az ausztrál vidék. Nem ez az egyetlen ok, amiért ennyire szívén viseli a történteket, ugyanis 2018-ban ugyancsak tűzvészben odaveszett Hemsworth-el közös malibui otthonuk.
Minden dalom elvesztettem, amit valaha írtam, mivel füzetekbe vagy naplókba írom ezeket. Köztük volt a Malibu is, mely pont arról szól, hogy mennyire imádtam azt a helyet, és mennyire szabadnak éreztem magam ott
– emlékezett vissza Cyrus.
Az otthonom elvesztése teljesen lesújtott és megkeserítette az életem, így nagyon közel áll a szívemhez ez az adománygyűjtő koncert.
A rendezvény szervezője ígérete szerint a bevétel 100%-aát bajba jutott állatokat és embereket segítő szervezeteknek adományozza. Miley első dolga lesz, hogy ellátogat ezekhez az alapítványokhoz, és személyesen is megnézi hova megy majd a pénz.

Hatalmas állatbarát vagyok, és én időben ki is tudtam menekíteni a jószágaimat a tűz elől, de tudom, nem volt mindenki ilyen szerencsés
– mesélte az énekesnő.
Az esemény március 13-án kerül megrendezésre a melbourne-i Lakeside stadionban, és Miley mellett még többek közt a Grammy-díjas Lil Nas X, Robbie Williams, és az ausztrál lányduó, a The Veronicas is fellép.