IGAZI SIKERSZTORI: LONDONI METRÓS ÉNEKLÉSE EGYENESEN AZ ELLEN SHOW-IG REPÍTETTE CHARLOTTE AWBERY-T

Világhírnévre tett szert, pedig ő csak egy vonatra sietett.

Alig egy héttel ezelőtt a brit Charlotte Awbery épp a londoni metróhoz sétált kávéjával a kezében, egy barátjához sietett egy találkozóra. Ekkor azonban egy férfi az orra elé dugott egy mikrofont ‘folytasd a dalszöveget!’ felkiáltással, majd elkezdte énekelni Lady Gaga slágerét, a Shallow-t. Charlotte eleinte félénken folytatta a dalt, de a férfi bíztattatására, hogy folytassa, belekezdett a refrénbe és olyat énekelt, hogy az egész internet beleremegett!

https://www.instagram.com/p/B81e6Skh7ak/?igshid=4z6gqykqynyp

Alig pár nappal később pedig már a leghíresebb amerikai délutáni műsorban, az Ellen Show-ban adta elő ugyanazt a dalt. De ki is ez az aranytorkú angol nő, akibe órák alatt beleszeretett a világháló?

Charlotte anglia keleti részén, Essex megyében él, és 15 éve hivatásos énekes, aki eddig főként éttermekben, bárokban és esküvőkön énekelt. Most viszont az igazi áttörés is eljöhet számára. 

Videóját ugyanis eddig nem kevesebb, mint 60 millióan nézték meg, viszonyításként ez több, mint egész Anglia lakossága, Lady Gaga dala, a Shallow pedig ennek köszönhetően visszaugrott az iTunes top 40 listájára. Instagram követőinek a száma megszázszorozódott, 4000-ről 400.000-re ugrott, és köztük van nem más, mint Ariana Grande is.

Vissza is követtem! Egy barátom hívott fel ezzel, én pedig azonnal visszakövettem

– áradozott izgatottan híres követőjéről Charlotte.
https://www.instagram.com/p/B45ZRyqBVC6/?igshid=1x4w0yhoqdptp

Az újdonsült sztár azt is elárulta Ellennek, ki volt az, akitől a legjobb tanácsot kapta.

Édesapám mindig azt mondta: bárhol is vagy, énekelj! Mindegy, hol vagy, csak énekelj, és soha, de soha ne add fel! És igaza volt

– emlékezett vissza az énekesnő.

Charlotte természetesen nem távozott üres kézzel a műsorból. Ellen először egy egész évre szóló londoni metróbérlettel lepte meg, majd az ajándékhoz még 10.000 fontot, azaz több, mint 4 millió forintot is hozzácsapott. 

Egy ideig biztosan nem kell metrójegyre költenie az énekesnőnek.

Kíváncsian várjuk a mesébe illő történet folytatását, és biztosak vagyunk benne, hogy nem most hallottunk utoljára Charlotte Awbery-ről.