TAYLOR SWIFT FIZETI KESHA ADÓSSÁGÁT!

Még mindig tart Kesha és egykori producere, Dr Luke pere, melyet 2014-ben indított az énekesnő. A vád szerint Luke a majdnem egy évtizedes együttműködésük során többször szexuálisan zaklatta és érzelmileg zsarolta Keshát, és ez odáig fajult, hogy az énekesnőnek étkezési zavarai alakultak ki, ami miatt több hónapra rehabilitációs intézetbe kényszerült vonulni. 

Szívszorító kép: Kesha és édesanyja a bíróságon, miután ejtették Dr Luke ellen a zaklatás vádjait.

A zaklatás és érzelmi zsarolás vádakat végül bizonyíték hiányában 2016-ban ejtették a producer ellen, és ha ez még nem lenne elég veszteség Kesha számára, Luke vissza is perelte őt rágalmazás miatt. Kesha ugyanis Lady Gagának küldött üzeneteiben állította, hogy Luke másik pártfogoltját, Katy Perry-t ugyancsak zaklatta. Katy ezt tagadta a bíróságon, így Keshára a perköltségek mellett 374.000 dollár, átszámítva csaknem 113 millió forint kártérítést szabtak ki. Egy bennfentes információi szerint azonban Taylor Swift nagylelkűen kifizette az összeget Keshának, akinek a bevételi forrásai igencsak megcsappantak 2012 és 2015 között, ugyanis a szerződése szerint nem dolgozhatott Luke-on kívül más producerekkel, vele pedig nem volt hajlandó. A szerződés ezen pontját végül módosították, ám még mindig Luke kiadója forgalmazza az énekesnő lemezeit, így az azokból származó bevétel jelentős része Luke-ot illeti. 

Iggy Azalea 2016-ban lovagolni vitte Keshát, hogy jobb kedvre derítse.

Nem ez az első eset, hogy Taylor Swift anyagi segítséget nyújt Keshának. Három éve ugyanis 250.000 dollárt ajándékozott neki, hogy ezzel fedezze a jogi költségeit. Taylor mellett számos zenésztársa kiállt Kesha mellett, többek között Lady Gaga, Iggy Azalea, és Demi Lovato is. Közülük Taylor-nak és Gagának személyes tapasztalatai is vannak a szexuális zaklatással kapcsolatban. Előbbinek 2013-ban, a Red turné alatt nyúlt egy rádiós DJ a szoknyája alá, Taylor be is perelte a férfit egy jelképes, 1 dolláros összegre, és a pert meg is nyerte. Gaga is többször beszélt nyíltan erről a témáról, sőt, 2015-ben még egy dalt is kiadott róla Till It Happens To You címmel.

Taylor Swift Keshával és a Beyoncé-hasonmás Riley Knoxx-al: Taylor többször segített már nehéz helyzetbe került zenésztársán.

Ha magánéletében még nem is minden felhőtlen Kesha számára, karrierje legalább egyre csak fejjebb ível. Idén kiadta 4., High Road című albumát, mellyel a Billboard top 10 albumai között debütált, áprilisban pedig turnéra indul, mely egyelőre csak az USA-t és Angliát érinti, de reméljük hamarosan európai dátumokat is bejelent az énekesnő.