BALESETET SZENVEDETT A POPHERCEGNŐ!

Szerelme segíti a lábadozásban.

Eltörte lábközépcsontját Britney Spears. A hírt kedvese, Sam Asghari erősítette meg az Instagram oldalán. Sam elmondása szerint az énekesnőt táncolás közben érte a baleset, aki jelentleg kórházban lábadozik. 

https://www.instagram.com/p/B8uAKfBAE8-/?igshid=173tl54va0c7x

Múlt héten a TMZ fotósai kapták lencsevégre Spears-t, és már akkor is be volt kötve a bal lába. Érdekesség egyébként, hogy ismét a pophercegnő bal lába sérült meg, csak úgy, mint 2004-ben, mikor egy videó forgatáson esett el, és térdsérülései miatt le kellett mondania az akkor futó turnéjának a hátralévő részét. Hasonló baleset érte Britney-t 2015-ben is, amikor a színpadon bicsaklott ki a bokája, és emiatt szintén kénytelen volt lemondani pár koncertjét. 

A sérült énekesnőt a TMZ fotósai kapták lencsevégre múlt hét szerdán.

Spears és perzsa származású kedvese között négy éve dúl a szerelem, akivel legutóbbi videója, a Slumber Party forgatásán találkozott. Megannyiszor osztanak meg egymásról szívmelengető posztokat az Instagrammon, így most sincs ez másképp: Sam a ‘stronger’, vagyis az erősebb szót írta az énekesnő gipszére, mely egy utalás az Britney 2000-res slágerére, ezzel próbált kedveskedni neki. 

Britney és Sam igazi álompárt alkotnak.

Szüksége is lesz Spears-nek minden erejére, ugyanis áprilisban folytatódnak a tárgyalások gyámságával kapcsolatban, ami már lassan 12 éve tart. 

Mielőbbi felépülést kívánunk Britney-nek, és reméljük, a visszatérése sem várat sokat magára.