Hagyta el a kijelentés a híres énekes száját a napokban.
Liam Payne eléggé dögös és sokat mutató fotósorozatát valószínűleg senkinek sem kell bemutatnunk, melyet a Hugo Boss kampányához készített Berlinben Stella Maxwell-el közösen. Valószínűleg a közönsége sem számított ennyire pőre képekre, hiszen a kampány elején még csak ki-ki villanó fehérneműt láthattunk, Payne pedig teljes díszben pózolt – majd a végén pedig teljesen meztelen képek kerültek napvilágra az énekesről.
Lehetséges, hogy sokunk számára meglepő, de a meztelenséget nem utómunkával és tömérdek mennyiségű Photoshop-pal érték el, hanem Liam tényleg egyszál semmiben állt kamerák elé, melyről a GQ magazinnak is mesélt.
Nagyon sok tequilát ittunk a fotózás alatt. Igazából kevesebb és kevesebb ruha lett rajtam a fotózás során, mint amire számítottam, végül pedig semmi sem. Nem csak én voltam teljesen meztelen, hanem Stella is.
Majd az énekes arról is mesélt, hogy milyen érzés volt két meztelen ember közül az egyiknek lenni egy professzinális fotózáson.
Tudod, folyamatosan az járt a fejemben, hogy „ne, ne nézz oda” illetve „oda sem„. Mind a ketten anyaszült meztelenül feküdtünk az ágyban és végig az járt a fejemben, hogy „Liam bármit is csinálj, de ne bámuld„
Liam elmondása szerint nem számított rá, hogy ennyire nyers lesz a fotózás, valószínűleg Ő is a Photoshop csodáit várta a vetkőzés elején.
Volt egy pillanat, amikor az erkélyen cigiztem szintén ruhák nélkül és az járt folyamatosan a fejemben, hogy vajon édesanyám mit fog szólni ehhez.
Az énekesnek ezzel egyidőben debütáló lemeze is megérkezett, az eléggé kreativitás hiányát mutató LP1. A korongon olyan dalok hallhatóak, mint a Stack It Up, a Strip that Down vagy a For You Rita Ora közreműködésével.
A korong megjelenésével egyetemben Liam új kislemezét is bejelentette, mely a Cheat Codes-al közös Live Forever. Ehhez videó is készült.