Lemondta POZSONYI koncertjét NICKI MINAJ!

Kisebb nagyobb problémák akadtak a helyszínen.

Extra tartalmakért kövess Instagramon!

Történt ugyanis, hogy Nicki Minaj február 22-én, Pozsonyban megrendezésre kerülő koncertjét le kellett mondania… miért is? Jelenlegi információk szerint az arénát üzemeltetőknek köszönhetően kellett lemondani a koncert napján a fellépést, ugyanis nem volt elég áramellátás a helyszínen, illetve az előzőnapi jeges rendezvény is bekavart Minaj-nak és a csapatának. Még mielőtt bárki kétségbeesne, nem Nicki Minaj

-legalábbis emiatt biztosan nem.

A rajongók órákat álltak és vártak az amerikai rapper-re, aki bőven 11 óra után, tetőtől talpig összerakva a koncertre sétált ki a színpadra egyetlen mikrofonnal a kezében. Ekkor közölte a tömeggel a hírt, hogy a szervezők nem tudják megoldani, hogy egy ekkora show elkezdődjön jelen állapotok szerint. Nicki a

tudata rajongóival a hírt, majd pedig lement hozzájuk, fotókat készített velük illetve autogramot osztogatott – már amennyit tudott az első sorban lévőknek.

Minaj megígérte, hogy hamarosan valószínűleg új dátumot jelent be – bár sajnos könnyen megeshet a végleges törlés is. Amúgy a turnéban már csak egyetlen állomás van a hazai állomás előtt, mégpedig Lengyelország!