High Rise

Íme LÉON új kislemeze, a You and I!

Márciusban pedig érkezik az énekesnő debütáló albuma is!

Léon 2017-ben járt a Sziget Fesztiválon, és egy felejthetetlen koncertet adott az egybegyűlt közönségnek. Akkor még egy kissé más irányba haladt az énekesnő zenéje, de úgy tűnik mára már Ő is megtalálta a saját hangját – anno G-Eazy is beugrott az egyik dalába, mint vendégelőadó.

Extra tartalmakért kövess Instagramon!

Nem is olyan régen jelentkezett a Grey srácokkal egy közös dallal, amit mi a következő „The Middle„-ként aposztrofáltunk, de Léon debütáló albumán – amit nem mellesleg magáról nevezett el, így LÉON lesz a címe – egyetlen featured előadó sem található, kizárólag Ő. A „You & I” pedig a mai nap jelent meg, az album előrendelésével egyetemben, illetve a hivatalos kisfilm is felkerült az énekesnő hivatalos csatornájára.