Kijelenthetjük: senki sem erre számított.
A tavalyi, 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál nyertese Netta a mai napon mutatta be első kislemezét a nagysikerű és nyertes dala, a “Toy” után, mely a “Bassa Sababa” címet kapta.
Igen, pont olyan, mint amit egy ilyen címtől vár az ember.
Szinte lehetetlenség körülírni vagy elmagyarázni mi is történik a dalban. Egyes elemek ismerősök lehetnek a fentebb említett “Toy” c. dalból, de sokszor olyan érzés, mintha minimum 3-4 dalt pakoltak volna egymásba és hagyták, hogy a hangosabb hallatszódjon jobban, a többi pedig jó lesz így is. Azt hiszem erre adják azt a tanácsot, hogy a kevesebb több – és egy kacsintás a végére. Először mindenképp érdemes képi világ nélkül meghallgatni a dalt…
Nos, ha a fenti leírás nem ijesztett el, akkor: a dalhoz természetesen videó is készült, amely amúgy nem lett borzalmas, mint maga a dal, sőt egész magas költségvetésűnek tűnik.