Új dallal és klippel jelentkezik a THA SHUDARS! #PlayMyGame

Emlékeztek még a 2014-es X-Faktor szériára, amiben olyan tehetséges előadókat ismerhettünk meg, mint Horányi Juli, Benji, Tóth Andi vagy a felejthetetlen Trap Kapitány által vezényelt Tha Shudras zenekar?!

Az inkább undeground – bár többféle irányzatból merítenek – műfajban zenélő srácok hangzásukat úgynevezett „black pop”-ként határozzák meg, már 2010-ben megalapította a napjainkban is a banda frontemberként tevékenykedő Molnár Tibor Attila és egy barátja.
Talán a magyar zenei pályán még nem volt hozzájuk hasonló, ugyanis a tagok egytől egyig maszkat hordanak, testfestéket viselnek és nem használják saját nevüket, ezt többször is bizonyították a tehetségkutatós szereplésük alatt.

Az X-Faktoros berobbanás után még nagyobb gőzerővel bele vetették magukat a zenék gyártásába, piacra is dobták első remix albumukat REVIVED címmel, majd rá egy évre, 2016-ban megjelent első magyar nyelvű nagylemezük “Tüzet Hozzál, Békét Szíts”.

„Maszkos megjelenésünkkel a különböző egyéniségek felvállalását, a zúzós hangzás pedig a virágzást megelőző tüzet szimbolizálja, ezért a lemeznév már előremutatóan jelzi, hogy most egy virágzó, az eddigieknél letisztultabb, poposabb korszakunkat szeretnénk a nagyérdemű elé tárni.”

Idén több dalban is közreműködtek, ilyenek voltak a Roma Soul-al elkészített “Tiradidá“, majd jött a Sör És Fű-vel közös “Éberkór“, és legutóbb pedig MYON-nal az “Add nekem a nyarad” című dal, ami egyben a Welcome Camp 2018 hivatalos himnusza.

Vadonatúj daluk újra angol nyelven készült el “Play My Game”, az új művet pedig a szorongás inspirálta és igazán zúzósra sikeredett.

Megosztás:

Kövess Instagramon!
A követéssel egyben támogatod munkánkat, valamint nem maradsz le exkluzív tartalmainkról sem!