Pénteken egy újabb csodás Julia Micahels dallal gazdagodtunk, mely az „Is This Place” címet kapta és a „Ralph Breaks The Internet” animációs film albumán kapott helyet.
Michaels egy igazán tehetséges dalszövegíró, rengeteg előadónak írt már dalokat, köztük Demi Lovato-nak, Britney Spears-nek vagy Selena Gomez-nek. 2017-ben viszont kiadta első kislemezét, az „Issues„-t, mely a 17-es év egyik legnagyobb slágere volt és világszerte 5 millió példány kelt el belőle. A siker után júliusban ki is adta „Nervous System” középlemezét. 2018-ban a „Fifty Shades Freed” filmhez készült LP-n is helyet kapott 2 dala, a „Heaven” és az „Are You„. Ezután jött a Trippie Redd-el közös „Jump„, majd párjával, Lauv-val a „There’s No Way„.
2019 januárjában újabb EP-vel jelentkezik, mely az „Inner Monologue” nevet kapta.