ALBUMPREMIER: PALOMA FAITH – THE ARCHITECT (ZEITGEIST EDITION)

B – O – D – Y, let’s celebrate what my mama gave me!

November 17-én lesz egy éves Paloma Faith, a kritikusok által is agyondicsért, negyedik stúdióalbuma, a „The Architect”. Ennek margójára adta ki az énekesnő a „The Architect: Zeitgeist Edition”-t, mely 4 új dalt tartalmaz, illetve a nagysikerű „Lullaby”-t illetve az inspiráló „Make Your Own Kind of Music”-ot is tartalmazza. A fentebb említett dalokon kívül pedig az alap kiadvány bővített kiadását is tartalmazza.

Az énekesnő elmondta, hogy Ő nem tervezte az újrakiadást, hanem egy teljesen új albumnak állt neki, de mégis azt érezte, hogy ezek a dalok az előző albumába illenének bele – hangzásilag illetve tartalmilag is. A „Final Breath” például gyermekének szól, illetve arról, hogy az utolsó levegővételig is érte fog élni. Illetve helyet kapott még az újrakiadáson egy, a Balaton Sound-ot is megjárt Ella Eyre-ével közösen írt dal is, a „Your Ex”, mely Paloma következő kislemeze lesz a tervek szerint.