Pár napja robbantotta Demi Lovato a bombát Twitteren, miszerint az előzetes pletykák már nem állják meg a helyüket és nem lesz harmadik kislemez a jelenleg is promótált és óriási sikernek örvendő „Tell Me You Love Me” című albumról. Az eredeti pletykák arról szóltak amúgy, hogy a harmadik kislemez a „Games” lesz a korongról.
Lovato pár nappal ez előtt azt tweetelte, hogy végzett az era-val és készen áll egy újba belekezdeni. Később azt is elárulta, hogy hamarosan érkezik egy új dal vagy akár egy egész korong is.
pedig a „Sorry Not Sorry” Demi legelőkelőbb helyezést elérő dala a Billboard Hot 100-on
A mai napon pedig már azt is elárulta, hogy napok/hetek kérdése és érkezik az új dala, amely elindítja az korszakot is. Egy fan megkérte Demi-t, hogy mondjon három szót, ami jellemzi a dalt, az énekesnő a nyers, érzelmes és nagyon komoly/jó jelzőket használta. Később pedig azt kérdezték tőle, hogy melyik dalát tartja a legszívfacsaróbbnak, melyre természetesen azt a választ adta, hogy „amelyik hamarosan megjelenik„.
Sajnos egyelőre semmi pletyka illetve hivatalos megerősítés sincs a megjelenési dátumról illetve a dal / album címéről, de szinte biztos, hogy egy balladát fogunk kapni hamarosan Demi Lovat-tól.