Korábban úgy tűnt, hogy Oroszország bár benevezett az idei Eurovíziós Dalversenyre, mégsem küld dalt Ukrajnába, ugyanis a március elején megrendezésre kerülő delegációvezetők találkozójára az utolsó pillanatig nem jelezték részvételi szándékukat. Ez az a találkozó, ahol az országok delegációvezetői hivatalosan is benyújtják az országukat képviselő dalokat, anyagokat. Végezetül az utolsó utáni pillanatban Oroszország nyilvánosságra hozta az őket képviselő dalt, de az előadót Ukrajna kitiltotta az ország területéről.
Az orosz köztévé Julia Samoylova-t választotta meg országuk képviselőjének, aki korábban fellépett az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krími félszigeten, ezzel megszegve az ukrán törvényeket. Éppen ezért március 22-én az Ukrán Titkosszolgálat az elkövetkezendő 3 évre kitiltotta az énekesnőt Ukrajnából, ezzel lehetetlenné téve, hogy az országát képviselhesse a versenyen.
Az EBU (Európai Műsorsugárzók Uniója) az ukrán kormánnyal illetve az SBU-val tárgyalásokat folytatott, de végezetül az ukrán törvények tiszteletben tartására kényszerültek. Az EBU úgy próbálta orvosolni a problémát, hogy felajánlotta Oroszországnak azt a lehetőséget, miszerint élő műholdas közvetítéssel részt vehetnek a versenyen. Az orosz köztévé elutasította ezt a lehetőséget, így valószínűleg nem vesznek részt az idei versenyen, amellyel a résztvevők száma 43-ról 42-re csökken.
Sokan úgy gondolják, Oroszország részéről nem volt korrekt hogy egyáltalán versenyzőt kívánt küldeni Ukrajnába a két ország közötti háborús helyzetre való tekintettel, és talán szándékosan választottak olyan előadót akiről tudták, hogy ki fogják tiltani.
Az EBU egyik szóvivője, Ingrid Deltenre végül így nyilatkozott: „Mélységesen sajnálom, hogy az Eurovízió politikai játékok színterévé vált. Az Eurovíziós Dalfesztiválnak emberek milliót kellene boldoggá tenni, összehozni, ahelyett hogy egymással szembefordítja őket.” – hozzátette még, hogy ha a jövőhétig nem találnak megoldást a problémára, Ukrajnát valószínűleg átmenetileg kitiltják a versenyből.
A kérdés csak az, hogy az idei versenyről, amelyet épp pontosan Ukrajnában rendeznek, vagy esetleg a következő éviről?