Az idei évben számos világsztár látogat el hazánkba a fesztiválokon kívül is.
Kétség sem fér hozzá hogy a tavalyi év egyik legkedveltebb feltörekvő előadói közé tartozik Lukas Graham és a nevét viselő csapat, hiszen olyan dalokkal robbantak be a köztudatba, mint a 7 Years és a Mama Said. Legharamabb vele találkozhattok a Papp László Sportarénában Március 19-én, vasárnap este 20 órától.
A Disney-rajongók nagy örömére a Violetta sztárja, Martina Stoessel is ellátogat idén hozzánk, méghozzá a TINI – Got Me Started turné keretein belül. Martina Április 2-án,vasárnap este lép fel szintén a Papp Lászlóba, ahol tavaly nyáron már négy teltházas koncertet adott.
A Global Spirit Tour keretein belül pedig Május 22-én látogat el hazánkba az 1980 óta aktív Depeche Mode. A magyar rajongók a Groupama Arénában találkozhatnak kedvenc csapatukkal.
Szintén visszatérő előadóként lép fel a tavaly év végén 24K Magic című albumával visszatért Bruno Mars. Az öt Grammy díjas Bruno Március 28-án kezdi turnéját Antwerpenben és a két kontinensen összesen 85 koncertet fog adni a turné keretein belül. Ha valaki kihagyta volna a 2013-as koncertjét, semmiképp se maradjon le idén! Bruno Mars Május 30-án, kedden este repít el minket a Funk világába a Papp László Sportarénában.
Többek között a Gladiátor, az Oroszlánkirély, Az Eredet, Az Interstellar, Az Acélember, A Karib-Tenger Kalózai és sok-sok más filmzenével tér vissza Hans Zimmer a Papp László Sportarénába. A tavalyi nagy sikerű koncert után ismét részt vehetünk egy varázslatos utazásban a filmes zenék világában Június elsején.
Green Day rajongók,figyelem! Az 1986-ban alakult, amerikai punk-rock együttes a Twitteren üzente meg először hogy Budapestre jönnek. Június 18-án este robban be a Papp László Arénába az örökzöld Green Day.
Ahogy pedig közeledünk a nyárhoz, egyre aktuálisabbak lesznek a különböző fesztiválok programjai. Kifejezetten izgalmas idén a felhozatal, hiszen Június 27. és Július 1. között a VOLT-on olyan előadók lépnek fel, mint a Linkin Park, Martin Garrix, Imagine Dragons, Ellie Goulding, a Pendulum, a tavaly a Szigeten nagy sikert aratott Years and Years, Jess Glynne, Lost Frequencies, Fritz Kalkbrenner és Sigala.
Akik pedig mindezt túlélik Július 5. és Július 9. között tovább mehetnek a Balaton Sound-ra, ahol fellép Afrojack, Jason Derulo, Kygo, Kungs, Nicky Romero, Robin Schulz, Tiesto, Sigma Live, Alison Wonderland, Dave Clarke, Example and DJ Wire és Hardwell.
Ha pedig ez sem elég, az idén 25 éves Sziget fesztivál is igencsak izgalmas programmal állt elő. A fellépők között eddig olyan nevek szerepelnek, mint a Szigeten szinte állandó fellépőnek számító Major Lazer, Clean Bandit, Kasabian, Flume, Billy Talent, Charli XCX, The Kills, Tom Odell, Crystal Fighters és a Pretty Reckless. A 25-ös évforduló miatt szinte biztos, hogy még számos nagy név fog csatlakozni a Sziget idei fellépőihez Augusztus 9. és 16. között. Izgatottan várjuk! 😉
Két nagy fesztivál között pedig megnézhetjük élőben Robbie Williams-t Augusztus 23-án a Groupama Arénában. Robbie már harmadjára koncertezik nálunk és garantáltan nem fog csalódást okozni ez alkalommal sem.
A nyár vége felé közeledve még mindig lesz okunk bulizni, hiszen Augusztus 23 és 26 között a Stand Fesztiválon ott lesz Bastille, John Newman, Redfoo, Icona Pop és még sok más magyar fellépő is.