A nyárbúcsúztató a SZINen

A Szegedi Ifjúsági Napok hosszú évek óta jelenti a „nyár búcsúztató fesztiválját”, azt a négy napot, amikor még gondtalanul élvezhetjük a zene, barátok, vízpart és napsütés tökéletes kombóját. Augusztus 24. és 28. között még egyszer átélhetjük azt a szabadságot, amikor koncertről-koncertre járhatunk a csillagos égbolt alatt.

Ráadásul, a csillagok nem csak az égen lesznek: idén is sikerült a SZINnek olyan nemzetközi neveket elcsábítani a Tisza-partra, mint Jasmine Thompson, a tavalyi év egyik legnagyobb felfedezettje, a dancefloor és a retro koronázatlan királyai, a 2Unlimited vagy a Magyarországra szinte hazajáró és itt mindig felejthetetlen balkán bulit csapó Boban Markovic Orchestra. Csak úgy, mint a bosnyák Dubioza kolektiv, akik tavaly annyira belopták magukat a SZINezők szívébe, hogy idénre is visszatapsolták őket.

Persze, a SZIN ezúttal is a zenei paletta minden árnyalatát igyekszik megvillantani: a világhírű előadók sorát még olyan csapatok színesítik, mint az electro hip-hoppal hasító Foreign Beggars, az „I’m an Albatroz” című slágerrel robbantó svéd producer, Aaron Chupa, a ghánai származású, melankolikus neo-soul stílusban utazó Kwabs, a d&b ütemeket keverő René Lavice, a house DJ, producer páros Milk&Sugar vagy az osztrák blues gitáros, Ripoff Raskolnikov.

A hazai zenekarok is a SZINen teszik fel a koronát a nyárra. Többek között olyan előadókkal búcsúztathatjuk a nyarat a napfény városában, mint az elnöki Wellhello, a friss lemezzel hódító Halott Pénz, a bombasztikus Brains vagy az Irie Maffia, akikre csakugyan lehetetlen egyhelyben topogni, de itt lesz a szívhez szóló Quimby, a beatet megújító Ivan & The Parazol és a Fish! is, akiknek úgy csíp a szövege, mint a szegedi halászlé. Azért, hogy egy percre se legyen megállás, a SZIN különleges DJ-különítménnyel is készül: Pixa, Julia Carpenter, Newik, a Badgirls, a Drop the Cheese, Sterbinszky, DJ Palotai, Lennard, Metzker Viktória, Kustánczi Lia, Joer Jr, Walston, Jumo Daddy, Zoohacker és a Suck my Disco kever majd minket át az éjszakába.

Persze a zenén túl is van élet a SZIN-en. Színházi előadások, stand-up komédiások is szórakoztatják a nagyérdeműt, miközben felvonul a Tisza-parton több tucat civil szervezet, egyesület, alapítvány és intézmény, bemutatva tevékenységüket.

A nagyobb színpadok mellett a SZIN ebben az évben egy interaktív helyszínnel is bővül, a Hyde Park Színpaddal, ahol bárki felléphet, aki elég bátorságot érez magában, hogy megmutassa tudását a nagyközönség előtt. És lesz Bor rét is, ahol családi pincészetek nedűit kóstolhatjuk örömmel és felelősséggel.

A változatos programkínálat mellett a SZIN arra is büszke, hogy első magyarként a legzöldebb fesztivál díját is kivívta magának: 2009-ben ökotudatos programjáért kapta meg a környezettudatos fesztiválokat díjazó nemzetközi Greener Festival Awards-ot is, olyan fesztiválok mellé besorolva, mint a Glastonbury vagy a T-in-the-Park. A SZIN annak érdekében, hogy minél kevesebb szemét legyen a fesztiválon, idén a Világbéke Műhellyel együttműködve újszerű fejlesztésekkel készül, mint például az Ehető Kanál, a Jég Felespohár vagy a Szalma Szívószál, melyeket majd a KINO re:kocsmában lehet beszerezni. A re:kocsma mindemellett az ÖKO-SZIN kísérleti helye is: a cél nem kisebb, minthogy egyetlen gramm szemét termelése nélkül abszolválják a négy napos bulit. Ennek érdekében itt lehet majd komposztálni a tányért és az evőeszközöket, többször használni a söröskorsókat, sőt, öko/komposzt WC is lesz majd. A természetbarát attitűd a fesztivál külső jegyein is megmutatkozik majd: óriás virágok, hatalmas növények és állatok között merülhetnek el a szabadságban a SZINezők.