Ma lép fel FREDDIE az EUROVÍZIÓN! Gyere és dumáld végig velünk a műsort!

Végre eltelt újra 1 év, és a mai naptól kezdetét veszi az Eurovízió első elődöntője.

Az első elődöntőre május 10-én (kedden), a második elődöntőre május 12-én (csütörtökön), a döntőre május 14-én (szombaton) kerül sor.
Freddie május 10-én (kedden), az első elődöntőben képvisel majd minket Pioneer című dalával és negyedikként lép majd színpadra. A műsort a DUNA Televízió sugározza mindhárom napon, 21:00 órától (a kommentátor Gundel Takács Gábor lesz). Ezt megelőzően a DUNA Televízión látható lesz az Elővízió, az Eurovíziót felvezető műsor.

A két elődöntő során 18-18 ország méretteti meg magát, akikből 10-10 jut majd be a szombati Döntőbe. Minden évben automatikusan döntős országok Franciaország, Spanyolország, Olaszország, az Egyesült Királyság és Németország, illetve az előző évi nyertes (jelen esetben) Svédország. Az előadók fellépési sorrendjét a házigazda svéd televízió producerei alakították ki.

Gyere és csatlakozz a több mint 1.000 tagot számláló Facebookos MUSICDAILY csoportunkhoz, ahol kedvedre oszthatod meg véleményed az Eurovízión látottakról, hallottakról!

KLIKK IDE ÉS CSATLAKOZZ!

Nem harapunk! 😉