UP NEXT: FEDOR

Közérthető, szórakoztató hip-hop. Vigyázat, szórványosan lélektani elemeket is tartalmazhat!

„A 2015-ös év első felében felszínre tört bennem a lappangó késztetés, melynek hatására komolyan nekivágtam a dalszövegírásnak és a zenei előadói pályának.

Ezért hát felvettem a kapcsolatot Ferencz Péterrel (Peet), aki többek között zenei és produceri tapasztalatokkal is rendelkezik. Miután átbeszéltük a terveket, neki is láttunk a munkálatoknak.

A motiváció alappillére az, hogy teret adjak azoknak a gondolatoknak, amelyek rajtam keresztül akarnak világra jönni. A Peettel történő szakmai fúzió eredményeként megjelent a VEDD ÉSZRE c. lemezem digitális formátumban. Az albumot sokszínűség jellemzi, minden szempontból. Főként a szórakoztatásra tettem a hangsúlyt. Emellett belecsempésztem néhány, számomra – és talán mások számára is – értékes üzenetet. Mivel a bizonytalan, futóhomok jellegű, modern világunk elég kaotikus, kell az „ébresztő” tartalom. Ha nem figyelünk, hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy a TV képernyőre tapadtunk, vagy rohanunk az akciós termékekért. Nem árt a tudatosság és egy kis lazaság. Ez a szövegeim mozgatórugója. A mélyenszántó, vicces, laza és pikírt szavak azonosítják leginkább nótáimat. Nem a páváskodáson van a hangsúly. Sajátos aspektusban közelítem meg a különböző témaköröket. Az átlagosnál talán líraibb értelmezések is előfordúlhatnak. Úgy érzem,hogy a dalok segítségével sokak számára kellemes és kicsit elgondolkodtató pillanatokat szerezhetek.

A Szia Baby talán a legkönnyebben emészthető zene mindenki számára. Electro-swinges környezetet képvisel. A közhelyes, vicces, de egyben igaz szövegen és a szórakoztatáson keresztül akarom megragadni a hallgatót, hogy átevezzen a komlyabb, jóval mélyebb lelki síkokra. Ezt pedig a többi dalom tudja biztosítani Nekik. Progresszív emberként folyton azon vagyok, hogy minél jobb és igényesebb legyen mniden újonnan készülő dal. Folyamatban vannak koncertek szervezése és egy új album is.”

FEDOR FACEBOOK OLDALA