A DAL: Exkluzív interjúnk Tóth Andival és Berkes Olivérrel

Véget értek A Dal, azaz a magyar eurovíziós nemzeti válogató elődöntői. A következő két szombaton középdöntőkre, majd 3 hét múlva a döntőre kerül a sor, amikor is kiderül, ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.

A győztes címre esélyes lehet Tóth Andi & Berkes Olivér is ‘Seven Seas’ című dalukkal, amellyel az elmúlt szombaton jutottak tovább a középdöntőbe, a közönség által. Mi is ott jártunk, és ki is faggattuk őket néhány dologról. 🙂

MUSICDAILY: Hogy éreztétek magatokat a színpadon?
Berkes Olivér: Csodásan!
Tóth Andi: Az volt a lényeg mindkettőnknek, hogy jól érezzük magunkat, és ez teljesült is. Ahogyan Olivér mondta: ez amolyan desszert volt nekünk, hogy továbbjutottunk a középdöntőbe.

MUSICDAILY: Olivér, hogyan esett ezután pont Andira a választásotok? Péterfy Liliről is felröppentek pletykák…
Berkes Olivér: Ez úgy történt, hogy felvettük a dalt, és a vokálban segített Lili. Végül is ő győzött meg minket arról, hogy ide kell még egy duettpartner, és végül egyöntetűen Andira esett a választásunk. 🙂
Tóth Andi: Engem tökre meglepett a dolog, pont ballagtam haza a suliból és megcsörrent a telefonom. Olivér managere hívott hogy van ez a dolog, és menjek és énekeljek. Előszörre egyáltalán nem esett le hogy miről van szó, akkor duettként, vagy egyedül énekeljek? Aztán elküldték a dalt, meghallgattam, akkor esett le a hogy szerepelni fogok benne.

MUSICDAILY: Andi, neked nem is volt tervben, hogy benevezz A Dal című műsorba (most, vagy akár jövőre)? Milyen érzés volt újra tv-képernyőn szerepelni?
Tóth Andi:
Igazából gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha.. de ilyenkor az emberben van egyfajta félelem. Tavaly nyertem az X-Faktort, akkor most mi lesz, ha kiesel idő előtt? Akkor majd azt mondják az emberek, hogy az X-Faktorban nem is voltál olyan jó… Olivér mindig mondja, hogy ez itt a dalok versenye, de nyilván ilyenkor azért mégis van egy kis félelem az emberben, itt volt például az X-Faktor TOP3 döntőse, Horányi Juli és Benji is… Julit sajnáltam, mert nagyon tetszik a dala. De összességében örülök, hogy Olivér felkeresett, énekelhettem vele és az drága rajongóink továbbjuttattak a középdöntőbe. 🙂

MUSICDAILY: Nehéz volt a közös munka, sikerült egymásra hangolódni?
Berkes Olivér:
 3 percbe telt összesen. Összefutottunk a MTVA székházában, épp egy fotózásra értünk ide és akkor találkoztunk először. Mondták, hogy 1 perc és kezdődik a fotózás, mi pedig stresszeltünk hogy úristen, nem is ismerjük egymást. Mondtam Andinak, hogy ugorjon a hátamra és onnantól kezdve már tudtuk, hogy jó csapat leszünk.

MUSICDAILY: Kijött a dalszöveges videótok, amit mi is megosztottunk a Musicdaily-n. Terveztek rendes videoklipet is forgatni a dalhoz?
Tóth Andi:
 Köszönjük szépen. Igazából még nem esett róla szó, a verseny után nincs kizárva, de nekem így is tetszene ha csak ez a lyric videó lenne.
Berkes Olivér: Jelenleg az itt és most-ra koncentrálunk, de ha vége lesz a műsornak és igénylik az emberek a videót, akkor mindenféleképpen.

MUSICDAILY: Zséda szerint „nem állt össze” a produkció, mindeközben az éneklésre jó véleményt kaptatok.
Berkes Olivér:
 Én úgy gondolom hogy eleve miután két ember szerepel frontemberként ebben a produkcióban, már más a szituáció. Nekünk muszáj egymáshoz igazodnunk, és emellett másra is fókuszálni.
Tóth Andi: Sajnos a zsűriben két ember mondhatta el a véleményét, aztán jöttek a pontszámok. Pierrot például csak adott egy ötöst, de én szerettem volna hallani, hogy miért? Kíváncsiak lettünk volna az ő véleményére is, hogy mit változtassunk, és rossz volt hogy pont őt nem tudtuk meghallgatni, de bármi is az, reméljük hogy a következő adásra már ki lesz javítva.

MUSICDAILY: Akkor hát sok sikert kívánunk a középdöntőre is!
Tóh Andi, Berkes Olivér: Köszönjük szépen!