A popszakmába próbál betörni a volt Rising Staros tini fiú! Vajon sikerülhet neki?

A fiatal békés megyei énekes 2016-ra ígéri első albumának megjelenését. Pár hónapja jelent meg Zsóri Marci első dala a korongról, Csak egy álom néven. A dalt zenész barátai segítségével írta és hangszerelte. A téli időszak és az ünnepi rendezvények kiváló lehetőségek voltak Marcinak, hogy a környező településeken bemutathassa dalát, ahol sok pozitív visszajelzést kapott! Rövidtávú tervei között az szerepel, hogy még publikál zenéket erről az albumról, valamint az első számával kapcsolatban is elkezdődtek a megbeszélések, szeretné, ha hamarosan elkészülne a klipes változata, ami meglepetéseket is tartogat majd.

Marcit egyébként 2014-ben egy ország megcsodálhatta a Rising Star válogatóján, ahol a Hé, Miszter twist miniszter dallal próbált bekerülni az élő adásba, de a zsűri inkább a külsőségekre fektette a hangsúlyt és nem engedték tovább. EZEN a linken megtekinthetitek ezt a produkciót, alább pedig a fent említett debütáló dalt hallgathatjátok meg.