BRÉKING: Rihanna közzétette új albumának előzetesét!!!

Oké, nyugodjunk le. Tehát, mizu Rihannával a zenei palettán? 3 évvel ezelőtt adta ki legutóbbi albumát, filmzenéket készített a Home c. animációs meséhez, megjelentett Shakirával és Eminemmel egy dalt, illetve 3 számot dobott a piacra új albumáról ebben az évben (FourFiveSeconds, Bitch Better Have My Money, American Oxygen).

Új korongja az ANTI címet kapta, hetekkel ezelőtt megjelent a hivatalos borító is. Ekkor mindenki nagy izgalomba tört ki, hisz feltételeztük, hogy napokon belül érkezhet a lemez. Nem így történt. November 6-ra tervezték a megjelenését eredetileg, de végül eltolták, először november 13-ra, majd november 20-ra. Ám, mivel novemberben rengeteg nívós előadó dobott ki új szerzeményt (One Direction, Ellie Goulding, Justin Bieber, Adele, Little Mix), ezért (is) ezek a dátumok mind a kukában landoltak végül. Azonban pár napja az a hír járja, hogy november 27-én fog az album a TIDAL-on keresztül megjelenni, majd december 4-én világszerte. Jogosan legyinthettünk erre, hisz már azt sem szabadna elhinni, amit kérdeznek, ám az imént Rihanna osztotta meg saját maga Instagramján az albumváró előzetes videót, amelyben eddig nem látott jeleneteket láthatunk (esetleges klipekből talán??), és bizony egyértelmű jelét adva annak, hogy AZ ALBUM KÖZELEBB VAN, MINT GONDOLNÁNK! A visszaszámlálás megkezdődött!

ANTIDIARY.COM