TEO: „Mindig is a zenélés volt az ami érdekelt.” – Interjú Solymosi Péterrel

Ki is az a TEO? Solymosi Péterként páran ismerhetik. Ő egy szombathelyi zenész srác, aki már megpróbáltatta magát a Csillag Születikben is és nagy tervei vannak a jövőre nézve.

TEOCIKK

Nem is olyan rég láttam meghirdetve egy koncertet, TEO volt a fellépő. A koncert Szombathely egyik kávézójában volt. Gondoltam elmegyek, megnézem ki is ő, és mit is csinál. A koncert remek volt, TEO tehetségesen adta elő eddigi dalait és a közönség is szerette. Így hát vettem a bátorságot, felkerestem és szerencsémre sikerült egy interjút összehozni vele. Úgy gondoltam, hogy amit csinál és amit ezután fog csinálni azt muszáj látnia és hallania az országnak is, nem csak egy kisebb közösségnek. Péter az interjú alatt és után is teljes mértékben együttműködő és rokonszenves volt. Élvezet volt hallgatni ahogy mesél, ahogy beleéli magát a mondandójába, és hogy mennyi mindenben egy véleményen vagyunk.
Az interjú végén, legalul megtaláljátok TEO saját dalait is.

Kezdésként, mesélj magadról pár dolgot az olvasóknak.

Solymosi Péter vagyok, Szombathelyen végeztem a Művészetiben, textil szakon. De a zene volt az mindig ami érdekelt, saját dalokat írni. Ennek meg van a fázisa, hogy az ember mindig kezd olyat csinálni amit mások, próbál valakire hasonlítani. Nálam 6-7 év után alakult ki, hogy az nem én vagyok. Eleinte pop zenékkel kezdtem, de most már az alternatív zene az ami az én stílusom. Amiket láthatunk YouTube-on zenék még például nagyon nyers anyag abban a stílusban amiben most játszom.

Minden zenész valamiből ihletet merít. Te ezzel hogy vagy, mi inspirál?

Úgy igazán 2014. szeptemberében kezdett kialakulni ez a műfaj bennem. Akkor még dohányoztam, és a kertes kis albérlet konyhájában születtek nagyon jó gondolatok. Ezek a helyek egy elég különleges atmoszférával rendelkeznek. Egy gitárral a kezedeben ülsz cigaretta füst mellett és jönnek az érzések és a gondolatok. Igazából ez magától jön, ha épp olyan dolog történik körülöttem, vagy olyan dolgot csinálok, akkor jönnek a legjobb dolgok, csak úgy magától.

A legutóbbi dalaid már TEO néven szerepelnek, hogy jött ez a név, hogy TEO?

Azt tudni kell, hogy az Igazad van klip az teljesen autentikus. Azon a helyen forgattuk, ahol eladó vagyok egy strandi kis üzletben. Akkor ott valamelyik este történt, hogy megismerkedtem pár lánnyal. Másnap jöttek be az üzletbe, hogy „TEO, emlékszel-e ránk?” Mondtam, hogy: „Nem, és mért hívtok TEO-nak?” 😀 Azt mondták, hogy mert olyan TEO-s fejem van. Azóta pedig legjobb barátok vagyunk, már-már ilyen család szinten. Ezután elkezdtek ők, meg az ismerőseim, TEO néven hívni. Majd amikor valamilyen művésznéven gondolkodtunk, ezt egyből be is vontuk a zenei projektbe.

Egyik éven a Csillag születikre is jelentkeztél, ha jól tudom.

Igen, volt Csillag születik is, nagyon informált vagy. 😀 2012-ben indultam el az RTL tehetségkutatóján. Ha jól tudom közel tízezren jelentkeztek akkor, és nekem a legjobb 72-ig sikerült jutnom. Akkor még pop dalokkal indultam. Az egyik zsűritagtól akkor kaptam egy nagyon kemény kritikát, amit ma már helytállónak gondolok. Megmondom őszintén, én ott őt elküldtem a francba mindenki előtt, és a közönség megtapsolt, hogy kiálltam magamért. De ezután azt mondtam, hogy tehetségkutatóból elég volt nekem.

Van már pár dalod ugye amiket Te írtál és már TEO néven szerepelnek. Ezek üzenetek valakiknek, vagy csak egyszerűen megíródtak?

Van üzenetük igen. Ott van az Utána. Az például egy szerelmes dal. Sokan támadták és linkelgettek dolgokat, hogy mennyivel pozitívabb dolgok vannak. Nem kell pozitívnak lennie mindennek. Pontosan egy szerelmi csalódás utáni közvetlen pillanatról szól. Egy olyan pillanatról amit akkor nem tudsz pozitívan megélni. Például a kezdése is, hogy „Milyen amikor egy fiú szerelmes”, erről nagyon kevesen beszéltek őszintén. Mert nem szégyen ha egy férfi is felvállalja az érzéseit. Az Igazad van is egy volt párkapcsolati tűnődés volt. Az „Igazad van ba**meg” részt támadták, hogy az milyen alpári. Közben meg nem veszik észre azt a törődést ami a többi részében van a dalnak. Gondolom Veled is van olyan, hogy írsz valamit és arra jön pozitív és negatív is, de a negatív olyan formában, hogy az valami egészen minősíthetetlen. Szóval hogy idézzem: „Engem nevetsz ki, de magadat látod bennem.”

Ugye készül az első albumod jelenleg. Mit mondanál róla, milyen lesz ez az album?

Igen, készülünk erőteljesen. Album, vagy nem album az még kérdés, de dalok készülnek. Most pár dal fog kimenni Londonba, ahol az utómunkákat csinálják majd meg. Ezek a dalok új hangszerelést kaptak, sokkal modernebb hangzásúak lesznek. Egy elektronikus alappal fognak rendelkezni, viszont a fellépéseken akusztikus módon adom majd elő őket. Sok albumot ki tudnék adni ha lehetne, de az sem baj ha közben nem hal éhen az ember. 😀 Ebből a célból fogok majd felköltözni Pestre az ősszel.

Nem rég volt egy koncerted Szombathelyen, tervezel még ilyeneket, vagy esetleg nagyobb volumenű műsort?

Voltak anno azok az amerikai törekvések, hogy ingyen járták a bárokat a zenészek, hogy koncertet adhassanak. Minden nap volt fellépésük, és így lett nagyon sok zenekar híres. Most valami hasonlót akarok majd elkövetni, és járni a helyeket napról-napra.

Ugye az volt a terved, hogy a koncert után ki utazol Londonba. Most pedig úgy döntöttél, hogy mégsem. Mért gondoltad meg magad?

Nagyon sokáig ez volt a tervem, hogy kimegyek Londonba. Ez nagyjából az Utána dalom idején volt. Akkor el akartam menni, nem akartam így itt ezt az egészet, el akartam menekülni. Akkor én ahhoz terveket csatoltam, hogy ne csak elmenekülés, hanem valami értelme is legyen. Aztán nagyon sok minden történt. Megismerkedtem a mostani barátnőmmel például, és sok minden változott. Aztán rájöttem, hogy ami most vagyok és akarok, az nem az amit akkor akartam. A tervek ugyanazok voltak, csak más módon. Már megvolt a repülőjegyem és az indulás előtti napon azt mondtam, hogy nem megyek.

Ha jól tudom zenélés mellett a divattal is foglalkozol. Ezzel kapcsolatban is van valami jövőképed?

Vannak világmegváltó terveim abban is, igen. 😀 De amikor elkezdtem zenélni, akkor rájöttem, hogy annyira nem is érdekel a divat. De ha mégis sor kerülne ilyen tevékenységre valamikor, akkor nekem a tervem az, hogy molett nőket és férfiakat lássak a kifutókon.

A zenélés és a divat mellett mi mással foglalkozol még ilyen szinten?

Igen, ez nem egy egyszerű dolog, a könyv írás. Van nagyon sok gondolat, és azt valahogy meg is kellene fogalmazni és leírni. Bécsben babysitterkedtem két hónapot, és ott kipattant a fejemből egy sztori amit úgy gondoltam, hogy meg kell írni. Viszont ez most vár egy kicsikét. Mivel a történet az Bécsből indul és Budapesten ér véget, így majd akkor tudom igazán befejezni, amikor már ott élek, és át tudom venni azt a környezetet ami Pesten van.

Ezek mellett mennyi időd jut a családra, kapcsolatra, pihenésre?

Fel kell állítani mindenben a határokat. Kell egy sorrendet csinálni. Annyira ez már nem probléma, hogy mennyi időm jut családra, barátnőre. Érdemes jól kihasználni azt az időt, és szerencsére nekem sikerül is. Emiatt nem is aggódom a jövőre tekintve sem.

Mit üzennél a MusicDaily olvasóinak?

Lesznek új dalok, mindenképpen figyeljétek őket, és olvassátok a szövegeket. 😀