Beyoncé nevével próbál berobbanni LOLA BLANC! #LikeBeyoncé


Igaz, az énekes-dalszerző, színésznő és modell nem számít amatőrnek a bizniszben; hiszen olyan nevek mellett írt már dalokat, mint Dr. Luke, Bonnie McKee vagy Fernando Garibay. Legismertebb munkája közé tartozik BRITNEY SPEARS “Ooh La La”-ja, aminek társzerzője volt. { az eredeti verzió „Ohh La La” }
A sokoldalú művésznő Németországban született, később pedig beköltözött Los Angeles szívébe, hogy teljes erejével a zenei pályán tudjon tevékenykedni. 2013 novemberében debütált a nagyközönség előtt “Bad Tattoo” című kislemezével. Időközben pedig megjelent még 2 másik kiadványa is; “Shangri-La”, “Coconuts(feat. Dai Burger). Legfrissebb dala pedig a Like Beyoncé címet viseli, ami biztos helyet kap majd a csajszi közelgő első nagylemezén. “It’s not about the money. It’s about confidence and ambition. Beyoncé is a state of mind! – Ez nem a pénzről szól. Magabiztosságról és ambícióról szól. Beyoncé egy lelkiállapot!” – mondta az énekesnő vadonatúj daláról!

Lola-Blanc-Like-Beyoncé-2014-1000x1000