A WELLHELLO lesz a Dal következő extra produkciója

Fluor Tomi es Diaz (3)

A Dal második elődöntőjének extra produkciója a WELLHELLO. A január 31-i adásban Fluor Tomi és Csöndör László Diaz formációja a tavalyi év egyik legnagyobb hazai slágerét, a Rakpartot adja elő, a produkciót az MR Szimfonikusok kísérik Balogh Sándor vezényletével.

A zeneszerzőpáros a Dal első elődöntőjében is érdekelt volt, mivel Csöndör László Diaz, Szakács Gergővel közösen írta Gergő Ősz utca című számának zenéjét, Fluor Tomi pedig a szövegért felelt. A dal ugyan nem jutott a középdöntőbe, de még lehet esélye az Akusztikus versenyben, amit a Petőfi Rádióval közösen indított a Dal. Az akusztikus produkciókra naponta egyszer lehet szavazni A Dal Facebook oldalán, amelyet a mediaklikk.hu/dal weboldalról is  el lehet érni.