Készül Avril Lavigne 6. albuma, kevésbé Pop-os dalokkal

04

Nem is olyan rég, májusban kiderült, hogy Avril újra dalokat ír. Épphogy kiadta ötödik, saját magáról elnevezett albumát és turnéra indult, már neki is kezdett az új dalok írásának. Júniusban pedig elmondta, hogy már javában írja a dalait, méghozzá egyedül.

Most több információt is megtudtunk egy interjúból a Rock Magazine-ból, ahol elmondja hogy Brazíliában írt dalokat amelyek kevésbé lesznek pop-osak.

bu2bzlocuaewgyn

Avril karrierje kezdetén a vadóc, sötét és rock-os énjét ismerhettük meg, a kicsit sem pop-os igazi Avril Lavigne-t. Azóta rengeteget változott az énekesnő. Harmadik, The Best Damn Thing albuma már új irányokba ívelt. Igaz a zenei stílusa rock-os volt, a klipek és a kinézete nőiesebb lett, mondhatni érettebb. Majd a Goodbye Lullaby című albuma már melodikus és érzelmes irányokba ment. A kiadó is nehezen akarta kiadni, mert elmondása szerint nem volt elég ütős hisz leginkább lassú, érzelmes, akusztikus dalokat tartalmaz. Majd jött a nagy reményű ötödik album, az „Avril Lavigne”, amely már rockosabb, de mégis érettebb hangzású. Ezt mutatja a Give You What You Like és a Falling Fast, amelyek érettebb nóták.

Avril utóbbi két albuma elég zavaros volt mindenkinek, a stílust tekintve. Sokan nem ezt várták tőle, a régi Avril-t akarták hallani aki gitárt tör össze egy kocsin és a plázában gördeszkázik. Mostanra már Avril is tudja hogy mit szeretne és mi jó neki: kevésbé pop-os dalokat, több éneket és rockot. Csakhogy a zeneipar a Girlfriend sikerét követeli újra és újra, a pop-os stílust, de Avrilt ez nem érdekli, hisz ha ezen az úton marad akkor hamar leáldozhat a csillaga, amely mostanában amúgy is kevésbé ragyog.

Remélhetőleg Avril következő albuma olyan lesz amilyenre szeretné és követi a régi stílusát amelyet sokan imádnak. Kíváncsian várjuk hogy milyenek lesznek azok a „kevésbé pop-os” dalok. Ha sikerül olyan albumot összedobnia mint karrierje első felében, akkor az csodálatos lesz és visszatér az igazi rocker Avril Lavigne.