Freddie Mercury dalt dolgozott fel Adam Lambert – videó!

 Queen+Adam Lambert formáció hatalmas rizikót vállalt a Love Kills c. dallal – írja az UnrealityTV.

Az Adam Lambert és Queen rajongóknak ritka élvezetben lehetett részük, hiszen a szuper-formáció egy különleges műsort vitt színpadra.

A koncertet úgy harangozták be, mint egy bemelegítést az észak-amerikai turnéra. A brit rockerek és a volt American Idol versenyző olyan dalokat adott elő, melyeket már hallhattunk tőlük korábban, ám volt egy meglepetés a dallistán!

Ahogy a három férfi az iHeart Radio koncert termében zenélt, a ’Love Kills’ c. dal interpretációját adták át a közönségnek, amely egyébként a legelső Freddie Mercury által stúdióban felvett dal volt, még szólókarrierje kezdetén. Sosem volt listavezető dal, és valószínűleg nem tartozik a banda legnagyobb slágerei közé, de az odaadó Queen fanatikusok, rajongók számára bizonyára ismerős.

A dal Fritz Lang 1927-es némafilmjének, a Metropolis-nak, újra-megjelenésén szerepelt, Giorgio Moroder filmzenéjeként. Sem a Queen, sem Freddie nem adta elő a dalt élőben, soha. Adam Lambert hétfőn, az első olyan sztárrá vált, aki ezt megtette.

A dal nagy rizikó volt a csapattól. Mindig ott az eshetőség, hogy a mega-rajongók rossz néven veszik, félreértelmezik, Adamet pedig támadások érik majd, amiért a pótolhatatlan Freddie-t próbálja pótolni. Úgy tűnik a kockázatot érdemes volt vállalni, hiszen eddig az élőadásra érkező kommentek egyöntetűen pozitívak voltak.

Brian May, Roger Taylor és Adam Lambert jelentősen megváltoztatták a hangzást, és félig-akusztikus hangulatot csempésztek az előadásmódba.

“A saját stílusunkban fogjuk előadni. A disco nélkül.” – magyarázta Adam a közönségnek.

AdamFans.net

Az iHeartRadio koncerten:

Chicagóban, 2014. június 19-én: