Avril Lavigne dalokat ír, klipet készít, és lehet nem jön Európába

Avril-Lavigne-Live-in-Jakarta-2014

San Diego-i koncertjét követően Avril Lavigne-t meginterjúvolta az AvrilBandaids Italy egyik szerkesztője aki kapott jó híreket és rosszat is. Kezdjük a rossz hírrel. Avril jelenleg a Backstreet Boys-al turnézik Észak-Amerikában. Ám nagyon úgy tűnik hogy az Avril Lavigne Tour ezzel véget is fog érni. Az interjú során az énekesnő azt mondta hogy a Június 28-i koncert lesz hivatalosan a turné utolsó előadása. Ezzel kiderült hogy nagy az esély arra hogy Avril nem fog Európába jönni a turnéja folyamán és befejezi a koncerteket.

De vannak jó hírek is, nem is egy! Avril elmondta hogy már javában írja a dalokat a következő, hatodik albumához! Tavaly novemberben jelent meg az „Avril Lavigne” és már az új lemezen munkálkodik sztárocskánk. Ha idén nem is, de jövőre reméljük hallhatjuk is ezeket. Valamint egy régebbi interjú keretein belül elmondta hogy szeretne egy karácsonyi lemezt kiadni. Az is lehet hogy ahhoz ír dalokat. Mindenesetre ki fog derülni amint többet elárul a dalokról és az albumról.

A másik jó hír már közelebb van időben és megjelenésben mint egy új album. Ugyanis valóban meg fog jelenni a beígért Give You What You Like hivatalos kislemezként a Hello Kitty mellett. Ami még jobb hogy elmondta, hamarosan elfog készülni a klip is a dalhoz. Sokan reménykednek benne hogy elfeledteti a Hello Kitty utáni botrányokat és valami sokkal jobbat és érettebbet fogunk kapni tőle, hiszen a dal is sokatmondó, mély és érzelmes nóta.
Izgatottan várjuk a végkifejleteket és hogy mi lesz a folytatás!