MD L!VE: Avril Lavigne

Avril Lavigne neve ma már mindenki számára ismert. Hogy mi jut róla eszünkbe először? Egy vadóc énekesnő aki mit sem törődik mások véleményével. A héten rá esett a választásunk az MD L!VE során.

Avril Lavigne performs live at La Fete de L Humanite-0f67471c9c76922db8b55e9747c6efe9

Avril 17 évesen, még szinte gyerekként került be a zeneiparba és azóta töretlen a sikere. 13 év elteltével kiadott 5 albumot, több videoklipet, rengetek díjra jelölték és zsebelt be belőlük jó párat. 1984-ben született Belleville-ben és már két éves korában megmutatkozott énekesi tehetsége, akkor még egy templomi kórusban. 14 évesen állt először színpadra, Shania Twain kanadai koncertjén, amely az első lépcsőfok volt zenei karrierjében. Cliff Fabri, Avril első szakmai menedzsere fedezte fel őt, miközben country-zenét énekelt a Chapters könyvkereskedésben Ontarióban.

16 éves korában New York-ba költözött, hogy elkezdje a munkálatokat az debütáló lemezén. 18 éves volt, amikor kiadta első lemezét, a Let Go-t, amely hatszoros platina lemez lett. Majd 19 évesen 8 Grammy-díjra is jelölték. 2004 május 25-én megjelentette második lemezét, az Under My Skin-t, amely az Egyesült Államokban és világszerte több országban első helyen startolt a toplistákon. 2007 április 17-én látott napvilágot Avril harmadik stúdiókorongja. A lemez látványvilága igencsak különbözött a tőle megszokott stílustól: a 23 éves énekesnő kinézetben rózsaszínre és rendkívül nőiesre vette a figurát. Avril ezután másfél évig turnézott, közben már a következő lemezén dolgozott. A negyedik lemezre azonban 4 évet kellett várni. Végül 2011. március 7-én megjelenhetett a várva várt Goodbye Lullaby, egy igen dinamikus kislemez kíséretében (What The Hell). A kislemez energikus hangulata igen eltér a lemez többi dalától, amely az énekesnő érzelmeiről és tapasztalatairól szól. Legutóbbi, ötödik stúdióalbuma 2013. november 5-én látott napvilágot, melyet saját magáról nevezett el, mondván hogy nem tudott olyan címet adni a lemeznek ami összefoglalná a tartalmát. Azóta útjának indította a The Avril Lavigne Tour elnevezésű koncertsorozatát amely most is zajlik. A nyár folyamán pedig a Backstreet Boys-al közösen turnéznak Észak-Amerikában.

Zenei pályafutása mellett Avril másban is serénykedik és ügyeskedik. Négy filmben szerepelt, Going the Distance (2004), Fast Food Nation: The Dark Side of the All-American Meal (2005), Túl a Sövényen (2006), The Flock (2007). Emellett Avril sikeres üzletasszony, ugyanis három parfümöt dobott piacra, 2009-ben a Black Star-t, 2010-ben a Forbidden Rose-t és 2011-ben a Wild Rose elnevezésű parfümjét. Valamint 2008-ban elindította saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t, amelynek darabjait ő maga tervezte. Avril persze mindenkire gondol. 2010-ben megalapította az Avril Lavigne Foundation-t, a súlyosan beteg és hátrányos helyzetű gyerekek számára. Rengeteg sztár is adományozott már az alapítványnak.

A pasik terén is elég ‘szorgos’, ha lehet ezt mondani. 2006-ban, 22 évesen összeházasodott szintén zenész párjával, a Sum41 frontemberével, Derick Whibley-vel. Ám a házasság nem tartott sokáig. Később összejött a Hills című sorozatból ismert Brody Jennerrel, aminek szintén szakítás lett a vége. Végül 2013-ban úgy látszik rátalált az igazi. Összeházasodott a Nickalback frontemberével, Chad Kreogerrel, akivel Avril ötödik albumának munkálatain szerelmesedtek egymásba.

Avril Lavigne 10 legjobb fellépése

1. Let Me Go – We Day 2013

Ez a fellépés Avril számára is különleges volt, hiszen ekkor lépett először közösen színpadra férjével, Chad Kreogerrel. Közös dalukat a Let Me Go-t adták elő, méghozzá gyönyörűen. Avril hangján hallani mennyit fejlődött az elmúlt években. Chad pedig tökéletesen kiegészítette őt. A dalt a We Day nevű kanadai jótékonysági fesztiválon adták elő, aminek célja a fiatalság ösztönzése, hogy tegyenek lépéseket a helyi és globális problémák kérdésében.

2. Rock N Roll/Here’s To Never Growing Up – Jimmy Kimmel Show

Ez volt talán a legtáncosabb és érdekesebb fellépés Avril albumának megjelenését követően. Azóta persze voltak ennél nagyobb show-k, de ez az elsők között mondható amelyik bővelkedik táncban, mozgásban és persze kihagyhatatlan a medvecápa jelenléte is, amely mára Avril védjegyévé vállt.

3. Tik Tok (Kesha cover) – Radio 1

Najó, ez nem egy Avril dal, ez egy Kesha dal. Attól függetlenül nagyon jól adta elő a rádiós műsorban Avril. Elmondása szerint szereti ezt a dalt és imádta elénekelni is. Kesha is jó kirtikát mondott az előadásról miután látta. Szemmel láthatóan valóban élvezi a dalt.

4. My Happy Ending/Girlfriend – XXI. Winter Olympics Closing Ceremony, Vencouver

Avrilt az a megtiszteltetés érte, hogy a 2010-es téli olimpia záró ünnepségén előadhatta két dalát Vencouver-ben. Hibátlanul teljesítette a küldetést, hiszen ez egy nagy esemény, Avril mégis úgy állt ott mintha csak a zuhanyzó alatt énekelt volna. Persze mindezt jó értelemben értem, hiszen remek előadás volt és a szemmel láthatóan élvezte a közönség is, mind a több tízezer ember. Ruhája gyönyör volt, alkalomhoz méltó és még egy kis Kanada zászló is volt az övén, mutatva hogy ő bizony kanadai csaj.

5. When You’re Gone – Best Damn Thing Tour, Toronto

Zongorista tehetségét is már régóta ismerjük Avrilnek. Ezt meg is mutatja nekünk minden egyes turnéján. Sokakban felkavaró érzéseket váltott ki ez az előadás, nem csoda. Szépen kíséri magát zongorán miközben énekel a telt csarnok előtt. A háttérben pedig a dal videoklipje megy, ami igazán teljessé teszi a műsort. A közönség pedig a végén csodásan lezárja a dalt.

6. I’m With You – Black Star Tour, Toronto

Valójában semmi érdekesség nem történik, Avril csak áll és énekel közben, mégis van benne valami ami miatt muszáj a legjobbak közé tenni ezt a koncertet. Mostanra már megszokott hogy Avril énekelteti a közönséget az I’m With You alatt, ezt most is megteszi és egyszerűen gyönyörű ahogy énekelnek. Avril láthatóan boldog és örül hogy ennyien szeretik és vele énekelnek. Remek érzés lehet több ezer embertől egyszerre visszahallani a saját dalodat. Elképesztő.

7. Girlfriend, Rock N Roll, What The Hell, Here’s To Never Growing Up, Sk8er Boy – iHeartRadio, Las Vegas

Hasonló a szisztéma mint a Jimmy Kimmel Show-ban. Annyi különbséggel hogy több dalt adott elő. Táncosokkal lépett fel, és persze hogy a medvecápa itt is jelen volt. Hogy is hagyhatta volna otthon kedvenc állatkáját. Avril teljes erővel pörög és csinálja a show-t. Itt kezdett visszatérni az igazi Avril. A Goodbye Lullaby album letisztultsága után, visszatért az örök vadóc, beszólogatós pop-rock tinilány. She is a motherfucking princess.

8. What The Hell – Dick Clark’s New Years Rockin’ Eve

Nagy eseménnyel indította a 2011-es évet Avril. Hiszen debütált negyedik albumának első kislemeze, a What The Hell, amit először a Dick Clark’s New Years Rockin’ Eve-en adott elő. A dal szó szerint év elején, Január elsején jelent meg, pontban mikor 2010-ről 2011-re váltott a naptár. Remekül adta elő az első dalt, méghozzá először élőben.

9. Bad Girl – The Avril Lavigne Tour, Singapore

Talán a legkedveltebb és legjobban várt dal a Marilyn Mansonnal közös duett, a Bad Girl. A dalt Avril elő is adja új turnéján, melyhez remek kis koncertvideó is készült amely a háttérben látható. Ám előtte Manson úrral szemezhetünk jó ideig a kivetítőn. Avril ruhája is elég félelemkeltő, mintha egy démon jelent volna meg a színpadon, szarvakkal. Hangja adottságait remekül kihasználva megváltoztatta valamelyest, hogy minél tüzesebb és szexibb legyen az előadás.

10. I Don’t Have To Try – Best Dann Thing Tour, Toronto

Annak ellenére, hogy ezt a dalt nem nézték jó szemmel, vádaskodások érték, hogy hasonlít egy régebben megjelent Peaches nevű banda dalára, egész nagy sikere lett. Lassú kezdéssel, hirtelen beindulással fantasztikus élmény lehet koncerten hallani. Avrilnek nem is kell semmit tennie hogy az ember élvezte amit lát és hall, elég ha magát adja. Ezt sokszor bebizonyította. Mindenféle látványelem nélkül, csak néhány táncossal képes embereket dalra fakasztani. Mi kell ennél több ha valaki híres akar lenni?!

Cikksorozatunk további részei: