Meghódította Japánt az egykori Megasztáros!

patai anna 08 MO

A 14 éves Patai Anna, aki pár évvel ezelőtt a Megasztár műsorában tűnt fel, hatalmas sikert aratott Japánban!
Második helyezést ért el az egyik kereskedelmi csatorna népszerű tehetségkutatóján”

„Néhány hónappal ezelőtt keresték meg Annát Japánból. Az egyik kedvenc énekesnője japán, akinek az egyik dalát felénekelte korábban, ezt látták meg az interneten a kintiek” – nyilatkozta Anna édesapja, Patai Zoltán.

A műsorban a világ minden tájáról kiválasztott tehetségek versenyeztek egymással úgy, hogy japán nyelven, japán slágereket énekeltek.

 „Hihetetlen érzés volt, amikor a magyar himnuszra, a magyar zászló alatt léphettem a színpadra. Mikor pedig kiderült, hogy a második hely az enyém, nagyon boldog voltam” – mesélte lelkesen a fiatal énekesnő.

Nagy elismeréssel nyilatkoztak hangjától a műsor készítői. Olyannyira, hogy már most meghívást kapott a következő szezonba is és modellszerződést is kínáltak neki, illetve az egyik leghíresebb helyi tánciskolában is felajánlották, hogy szeretnének vele dolgozni.