Donald Trump szerint ő a legnépszerűbb ember a TikTokon, és veri Taylor Swiftet is

A valóságban egyikük sincs benne még csak az 50 legtöbb követővel rendelkező felhasználó között sem.

Donald Trump ismét beleállt Taylor Swiftbe. Az Egyesült Államok elnöke most éppen azt bizonygatta, hogy ő a legnépszerűbb ember a TikTokon, és ezzel kenterbe veri az énekesnőt – ráadásul mindezt a Fehér Ház sajtótájékoztatóján tette.

Trump állítása szerint napokkal ezelőtt jelentették be a legnépszerűbb felhasználók listáját a közösségi platformon, amit egyébként következetesen „Tic Tac”-nak nevezett. Azzal dicsekedett a jelenlévő újságíróknak, hogy toronymagasan vezeti a listát.

Reklám 1

Na, most van egy ilyen dolog, hogy TikTok. Hallottatok már róla? Hát, két napja jelentették be, hogy kijöttek az új számok. Tudjátok, hogy ki toronymagasan a legnépszerűbb ember a TikTokon? Trump. Én

mondta.
Donald Trump szerint ő a legnépszerűbb ember a TikTokon, és veri Taylor Swiftet is.

Majd egyből ki is tért Taylorra, aki szerinte csak a 11. helyen futott be.

Én vagyok a listavezető. Taylor Swift csak a tizenegyedik helyen van. De én vagyok az első. Toronymagasan

– tette hozzá, mielőtt kissé nehezen követhető monológba kezdett arról, hogy ez miért jó az amerikai embereknek és vállalkozásoknak.

Az elnök nem árulta el, pontosan honnan vette azt a bizonyos listát, amiről beszélt, és mi alapján mérték hozzá az egyes felhasználók népszerűségét a TikTokon. Annyi biztos, hogy nem a követőszám, és nem is a kedvelések száma alapján.

Trump ugyanis jelenleg 16,7 millió követővel rendelkezik, és összesen 121,8 kedvelést gyűjtött be. Taylort ezzel szemben 33,5 millióan követik, és összesen 274,6 millió kedvelést zsebelt be. Persze ez mindkettejüknek édeskevés ahhoz, hogy egyáltalán az 50 legtöbb követővel rendelkező felhasználó közé kerüljenek.

Nem ez az első alkalom, hogy az USA elnöke beleállt Taylor Swiftbe.

Trump nem először támadta be Taylort

Az USA elnöke nem először szólt be Taylornak. Még 2018-ban jelentette ki, hogy már 25%-kal kevésbé kedveli a zenéjét, miután az énekesnő a demokrata jelölt mellett kampányolt a tennessee-i választások során. A „konfliktus” odáig fajult, hogy 2024-ben egyenesen azt írta Trump a saját közösségi oldalán, hogy:

UTÁLOM TAYLOR SWIFTET!

Ezt azután, hogy a sztár Kamara Harris mellett állt ki az elnökválasztáson. Az egyik utóbbi alkalommal pedig azzal vádolta az előadót, hogy már „nem dögös”, és ez szerinte annak a következménye, hogy nem támogatja őt.